Találkozás? Mestick&Ryusoke

Mestick, veled kezdem, mert te vagy a friss hús. Amikor jelentkezel a felettesednél és átadod az irataidat az nagyot néz, nem érti, mégis mit keresel a fővárosban, ha egyszer vándorló rendfenntartónak lettél beosztva. Némi töprengés után Ciolurba küld, hátha ott tudnak kezdeni veled majd valamit. Hogy időt spórolj használhatod a rendfenntartók számára létrehozott MTR-t (mágikus tér repedés), amiből egyből a Cioluri központba jutsz. Posztod eddig tartson, minimum 750 szót kérek.

Ryusoke, avagy Vörös Árny... lehet nem el a legjobb álnév ötlet, mert a környéken egy-két városőr gyanúsan méreget. De hát ez van, ezen kezdtél elhíresülni. Első posztodban egy szokásos feladatot kell végrehajtanod, nem túl nagyot, a Karéjban kell betörnöd egy házba, és a tulaj, egy gazdag kereskedő szobájából el kell hoznod az asztal fiókjaiban lévő papírokat. Ez az épület közel van a Karéjt és az Aranygyűrűt elválasztó falhoz, nagyobb és jobb, mint a legtöbb ebben a negyedben. Láttad már az épületet, és azt is tudod, hogy néhány őr vigyáz rá. Posztod addig tartson, hogy sikeresen végrehajtod a feladatot, és hazaérsz. Fontos, hogy még ne tedd be a lábad az otthonodba. Minimum 1000 szót kérek, de lehet több.

- Nyolc… Kilenc… Éééés tíz- számoltam hangosan, miközben szokásos napi edzésemet végeztem. Elengedtem a gerendát, amin húzódzkodni szoktam, s amint földet értem guggoló helyzetbe álltam,hogy elkezdjem a következő feladatsort, ám ekkor hangos kopogás zavarta meg tornámat.
- Mit hagyott itt Senhime?- kérdeztem magamtól és úgy ahogy voltam, félmeztelenül odasétáltam az ajtóhoz, hogy kinyissam, de legnagyobb meglepetésemre nem volt ott senki. Meglepődve körülnéztem, majd mikor eszembe jutott, hogy mire számítsak lenéztem a lábam elé. Nem is kellett csalódnom, ott hevert egy boríték, amire egy vörös alak volt festve.
- Ismét pénz áll a házhoz- gondoltam boldogan, majd felemeltem a levelet, szórakozottan forgattam a kezemben, majd végül visszaléptem lakásomba és becsuktam magam mögött az ajtót.
Odasétáltam az egyik ablakhoz, magam alá húztam egy széket, majd felbontottam a levelet.

Mr. Vörös,
Tudomásunkra jutott, hogy Nathan Úr a munkába menet, otthon felejtette néhány munkához szükséges iratát. Ezeket az iratokat a dolgozószobájának asztalában szokta tárolni a számos fiók egyikében. Azzal a kéréssel fordulnánk önhöz, hogy legyen oly szíves, vegye magához eme bizonyos dokumentumokat, majd hozza el a megszokott helyek harmadikához. Mivel Nathan Úr roppantul kínosnak érzi feledékenységét, arra kell kérjem, hogy teljes diszkrécióval járjon, legyen szíves. A címet a boríték alján találja.
További szép napot és Jó munkát,
JAVLOT Kereskedő Iroda

Miután figyelmesen elolvastam a levelet és memorizáltam, egy égő gyertya fölé tartottam, majd szórakozottan néztem a lángoló borítékot, végül beleraktam egy erre a célra odakészített edénybe.
- Ez elég bajos lesz- gondoltam magamban. A ház, ahova be kell törnöm egy jó környéken fekszik, két szintes, elég nagy a nyüzsgés körülötte és hogy az életemet még jobban megkeserítse fegyveres őrök őrzik. --- Nah mindegy, majd csak kitalálok, mikor odaérek- sóhajtottam egyet.
Bementem a szobámba, felöltöztem, magamhoz vettem felszerelésemet és még mielőtt kiléptem az ajtón a fejembe húztam csuklyámat.
Eltartott egy darabig, míg elértem a levélben megadott címhez, mivel igencsak messze volt hajlékomtól, illetve megszokásból kerültem a forgalmas utcákat. Mielőtt a házhoz mentem volna, körülnéztem lehetséges menekülési útvonalak után, ha a helyzet forróra fordulna.
Némi keresgélés után, találtam egy csatorna nyílást, ami tökéletesnek bizonyulna, csak a zárral kéne kezdeni valamit.
- Milyen jó lenne, ha lenne itt valaki, aki tud zárat feltörni, hogy kinyissa ezt a fedelet, amin keresztül kereket oldhatnék ha üldöznének- mondtam magamnak szórakozottan- Ja, hát én értek hozzá!- majd a lakat mellé guggoltam és néhány könnyed mozdulattal leszedtem a csatornafedelet tartó zárat, és hogy biztosra menjek, kicsit meg is emeltem, hogy odébb csúsztassam a fedelet.
- Nézzük meg akkor a helyszínt.

Miközben körbesétáltam a házat, az egyik őr gyanúsan méregetett, de nem igazán tudott velem mit kezdeni, így csak morgott magában. Jobbnak láttam, nem onnan közelíteni, mivel van egy olyan sejtésem, hogy azonnal kiszúrnának, szóval inkább elkezdtem valami alternatív bejáratot keresni.  
Némi sétálgatás után, találtam egy alkalmasnak tűnő helyet, mégpedig egy kisebb utcára néző erkélyt, ami alatt valamifajta kúszónövény helyezkedett el. Ha megfelelő lendülettel nekifutnék, akkor meg tudnék kapaszkodni a növényben, onnan pedig rögtön az erkély peremébe tudnám magam felhúzni, végül pedig átvetni magam rajta. Az egész művelet nem tartana tovább két másodpercnél, viszont az egyetlen probléma, az a arra járőröző fegyveres. Túlságosan kockázatos lenne, ha úgy próbálnám meg végrehajtani tervemet, hogy ő alattam járkál. Valahogyan el kell onnan vinnem, de ahhoz túl sok a szemtanú, hogy elkapjam hátulról. Mást kell kitalálnom…

Miközben opciók után néztem felfedeztem egy három fiúból álló csoportot.
Magabiztosan odasétáltam, majd barátságosan köszöntöttem őket:
- Helló skacok, szeretnétek egy ezüstöt keresni?- kérdeztem, miközben elővettem az ígért ezüstöt.
- Fejenként és nem vagyunk buzik- szólt az egyik, miközben keményen a csuklyámba nézett. Nem lehetett szokatlan, hogy hasonló ajánlatokkal keresték meg őket, illetve feltételezem, hogy sokan egészen belsőséges viszonyt kívántak velük kialakítani.
- Hoho- intek a kezemmel nemet- semmit olyat nem kell csinálnotok. De meg kell hagyni értesz az üzlethez- majd előveszek még két ezüstöt- Akkor fejenként egy ezüst, egy aprócska feladatért. Látjátok ott azt az őrt?- mutatok az erkély alatt sétálóra, megvárva, míg mind bólintanak egyet- Azt akarom, hogy vonjátok el a figyelmét és hozzátok el onnan. A módszert rátok bízom, de ha van rá mód, akkor lehetőleg ne kapjon el titeket. Menni fog?
Egyöntetű mormogás adta jelemre, hogy megértették és meg tudják csinálni.
- Akkor itt a három ezüst- nyújtom feléjük a markomat, de még mielőtt rávethették volna magukat, ökölbe szorítottam és zordan megszólaltam- még valami. Nem láttatok semmit, nem beszéltetek velem és ha átvágtok, akkor azt rohadtul nem fogom értékelni. Tettem már rosszabbat, mint a gyerek gyilkosság- majd ismét kinyitottam a tenyeremet, ők pedig el vették a pénzt.
- Hát akkor munkára- mondtam nekik, ők pedig előre szaladtak…
Biztos távolból figyeltem a kölköket, hogy miképp kívánják végrehajtani a feladatot, amit adtam nekik és meg kell mondjam le voltam nyűgözve. Kettő lekötötte az egyik gyümölcsárus figyelmét, míg a harmadik elvett néhány paradicsomot és azonnal el is rohantak, mire a kereskedő szitkozódva utánuk kiabált. Ezeket a paradicsomokat szétosztották egymás között, majd hangos kurjongatás közbe hozzávágták az általam megnevezett őrhöz, aki először anyázott feléjük és mutogatott, majd hirtelen előrántotta kardját és megindult feléjük. A gyerekek erre kacarászva meglódultak a másik irányba, nyomukban a paradicsomszószos katonával. Nagyon összeszokott csapat, meg kell hagyni. Nem hinném, hogy először csináltak volna ilyesmit. De nincs időm ezen elmélkedni, azonnal meglódultam, amint lehetőségem akadt rá, elkezdtem sprintelni az erkély felé, kihasználva azt, hogy a nép el van foglalva a kis színjátékkal, ráléptem a falra, felfelé lőttem magam, megkapaszkodtam a gyomba, mire az ijesztően lejjebb csúszott, de szerencsére megtartott, majd ugyanazzal a lendülettel felkapaszkodtam az erkély peremére és átvettem magam rajta, végül pedig benyitottam az épületbe.
Amint beértem körülkémleltem és meglepődve láttam, hogy a dolgozószobában vagyok. Vagyis a számos könyv, a drága asztal és a temérdek mennyiségű papír, erre engedett következtetni. Odasiettem az asztalhoz, kirántottam az első fiókot, és magamhoz ragadtam az összes papírt, ami benne volt, majd megfogtam a második fióknak kallantyúját és elkezdtem kihúzni. Miközben húztam kifelé egy halk kattanást hallottam, de sajnos túlságosan későn. Körülbelül a negyedéig húzhattam ki a fiókot, amikor hatalmas pukkanás hallattszódott és lisztfelhő csapott ki az asztalból. Köhögve, próbáltam eltávolodni tőle, miközben levegőért hörögtem.
- A kurva anyját, ugyanaz azt a bombát használja, amit én is- szitkozódtam magamban, miközben a ajtó melletti könyves szekrényt eldöntöttem, hogy elbarikádozzam a bejáratot  és elővettem két lisztbombát. Az enyémek kis vászonzsákban voltak és gyújtózsinór volt hozzájuk kötve.
Azonnal meggyújtottam mindkettőt, a rövidebb kanóccal rendelkezőt ledobtam a padlóra, hadd legyen még nagyobb a kavalkád és a rumli, mikor bejönnek, a hosszabbat pedig még magamnál tartottam és az ablak felé kezdtem sprintelni. Hallottam, ahogyan dörömbölnek a mögöttem lévő ajtón, de még nem tudtak keresztül jutni rajta, én pedig felugrottam, mindkét kezem az arcom elé tettem, miközben kivetettem magamat az ablakon, abban a pillanatban, mikor felrobbant mögöttem a bomba.
Hangos csörömpöléssel robbant ki az ablak, amint keresztül vetődtem rajta, én pedig az apró szilánkok függönyén keresztül néztem hova érkezem. A szemem sarkából észrevettem, hogy egy őr felett repülök el, és amint földet értem, a lendületet tovább víve gurultam egyet, tompítva az érkezést. Még így is éreztem, hogy nem volt tökéletes landolás, és hogy a térdeim, ezt nem fogják megköszönni öreg koromra,de ezzel most nem törődtem. Félig hátrafordulva elhajítottam  a  robbanni készülő bombámat, egyenesen az őr mellkasának, aki meglepődve elkapta, de az azonnal szét is robbant a kezében, liszttel beterítve őt és a környékén minden mást, gomolygó felhőt hagyva maga után. Ezt kihasználva be is vetettem magam egy sikátorba, majd egy másikba és így tovább és így tovább. Mikor úgy éreztem elég távol értem, kibújtam köpenyemből, amit igencsak beborított a fehér anyag és belevágtam a zsákomba a dokumentumok mellé. Elég feltűnő látvány lennék nyakig lisztesen, szóval ez tűnt a legbölcsebbnek.
Gyors iramban sétáltam végig az utcákon kerülve a feltűnést, majd leadtam a papírokat a megnevezett helyen és hazasiettem. Alig vártam, hogy kitisztítsam a hajamba ment lisztet, meg kicsit megmosakodjak. Nyugodtan sétáltam fel a picinyke lakásomhoz, miközben a „jól” elvégzett munka és a megérdemelt pihenés járt a fejemben, majd pedig nyúltam, hogy lenyomjam a kilincset…

Végre megérkeztem Niaramba. Sokat kellett ugyan utaznom, de végre megszemlélhettem a fővárost. Az úton nem volt semmi komoly probléma, csak kisebb gubancok fogadókban, szerintem nem kell mondanom, miért, de valahogy mindig megbirkóztam ezekkel... Egy-egy törött csont, vagy épp megrázó élmény(szó szerint), na, ezt hagytam magam után. Szépen lassan sétáltam befelé a kapun, tele újabbnál újabb gondolatokkal, érzésekkel. Az érzésem mégpedig az volt, hogy nagyon nem való nekem a főváros. Igyekeztem minél hamarabb megtalálni új főnököm, hogy gyorsan nekiláthassak a munkának, remélhetőleg a városon kívül.
- Elnézést, megmondaná, hogy merre van a mágus rendfenntartók irodája? - kérdeztem egy szimpatikus férfitől, mire ő:
- Nyavalyás mágus-fajzat! Mágia nélkül az élet sokkal egyszerűbb lenne! - szólalt fel hirtelen magából kikelve.
- Sajnálom hogy haragszik a mágusokra, de ennek ellenére nekem fontos lenne eljutni az irodába, szóval kérem ne akadékoskodjon, vagy megbánja. - mondtam nyugodtan, de éreztem, hogy tudja, nem kéne tovább idegeskednie, inkább lerajzolt nekem egy kis térképet. Valamilyen zsákból húzta elő a szövetdarabot, illetve a szént, és ráfirkantott pár vonalat.
- Tessék, itt vagyunk - mondta még mindig mogorván, miközben mutatta, hol állunk, majd azt is, hogy merre kell mennem.
„Franc már ebbe a pornépbe… Elrontják az ember napját” – gondoltam.
Elindultam a megadott irányba, hátha igazat mond, bármennyire is utálja a hozzám hasonlókat. Nagyon sok ember volt kint az utcán, reméltem, később azért valamivel kisebb tömeg lesz. Az út nem volt hosszabb egy km-nél, mégis, azután, amit aznap haladtam, soknak éreztem.
- Kis patkány! – szólaltam fel. Körülöttem állók rám néztek, mégis mi bajom van.
Átvert az a kis mocsok, egy szeméttelepen kötöttem ki.
„Ha még egyszer meglátom, kibelezem!” – nem tudtam mit csinálni, hát mást kellett megkérdezni.
- Elnézését kérem, tudna segíteni? – fordultam egy mellettem elhaladó nő után.
- Hát persze, tessék csak kérdezni – mosolygott rám.
- A mágus rendfenntartók irodáját keresem, meg tudná mondani, merre van?
- Hát persze! Látja ott azt a magas tornyot? – mutatott kelet fele.
- Igen, látom.
- Nnnna, arra menjen, majd ha odaért, akkor forduljon el balra, arra lesz egy feltűnő bolt, egy csomó fegyver lesz ott kiállítva. Amelletti épület a rendfenntartók épülete, ki lesz rakva egy tábla is, arra ki lesz írva is, meg fogja ismerni.
- Köszönöm! – ejtettem meg felé egy mosolyt, majd elindultam.
Majd összeestem már, annyira fáradt voltam, ezért úgy döntöttem, majd csak másnap megyek be. Megkerestem a legközelebbi fogadót, kibéreltem egy szobát, majd rögtön el is foglaltam helyem, szabályosan kidőltem.
Éjszaka valami motoszkálásra ébredtem.
„Áhhh, biztos csak egy egér” – gondoltam.
Ennek ellenére kicsit kinyitottam a szemem, az ablak nyitva volt, pedig szinte biztos voltam benne, hogy amikor lefeküdtem, még csukva volt. Biztos csak nem vettem észre. Akkor ez volt a véleményem. Egészen addig, míg valaki ránehezedett az ágyra, majd szép lassan egy kést nyomott a nyakamhoz. Abban a kábulatban is gyorsan kapcsoltam, megragadtam a kezet, ami készült elvágni a torkom, de kicsavarni nem sikerült. Szerencsére a torkomat nem sikerült elvágnia, ellenben a vállamba bele tudott. Ráadásul a jobba, amelyik kezemmel minden jobban megy… Átfordultam másik oldalamra, és mivel a bal kezem funkcionált erősebben, azzal terveztem az ellentámadást. Adtam neki egy bal egyenest, és ha jól éreztem, orron találtam. Az biztos, hogy fájt neki, mert felordított. Nem egy profi bérgyilkos, leesett az ágyról. Kihasználta a helyzetet, és begurult alá. Levetődtem én is, majd megszólaltam a mágia nyelvén:
- Sötétség! – ellenfelem körül összesűrűsödtek az árnyak, és nem hagyták megmozdulni.
- Megvagy! – kúsztam be a fekvőalkalmatosság alá.
- Tűz! – szólalt meg egy mély hang az árnyak közül, majd kitört belőle egy tűzgolyó.
- Basszus! – kiáltottam fel.
Megpróbáltam kikúszni, de már késő volt. Eltalálta a lábfejem egy tűzgolyó. Kigyulladt a fa alkatrészekkel rendelkező szoba. Épp elég időm volt, hogy elmeneküljek, nem láttam, mi történt a törvény kívüli mágussal. Avagy lehet hogy varázsló volt, nem tudom, használt-e rúnát… Aggódtam amiatt, hogy hogy esetleg nem törvény kívüli, hanem esetleg Portálőr, vagy Ragnar volt. Akkor bizony jó nagy szarban vagyok!
Lerohantam az alsóbb emeletre, lábam még füstölt a tűzgolyó hatásaként. Úgy fájt, mint talán még soha semmi. Ordítottam egyet:
- Tűz van! – hangom a végére elhalt, összeestem, elhomályosult előttem a világ.
Egy ápolóban ébredtem, úgy sejtettem, hogy kifejezetten a mágusoknak volt fenntartva.
Bejött a szobába egy ember:
- Rendben, most jó nagy szerencséd volt, újonc! A cókmókodat ki tudtuk menteni, a szoba nem teljesen égett el, időben leértél. Viszont a merénylő eltűnt. Esetleg tudsz adni egy személyleírást? – fejezte be mondanivalóját.
- Sajnálom, de sötét volt, nem láttam belőle semmit. – feleltem.
- Nos, rendben, ez sajnálatos, de ez van. Az irataidat majd add át, ha lehet. Illetve lenne még egy kérdésem: Mégis hogy kerülsz ide? Elvégre vándornak lettél választva, nem?
- Természetesen. De, viszont azt mondták, hogy itt jelentkezzek elsőnek, majd itt kiszabnak nekem feladatot.
- Hát, éppenséggel van dolog, úgyhogy holnap mész Ciolurba, megkapod az utasításokat egy borítékban. Gyere majd be az irodához, van egy kapunk, ami rögtön Ciolurba visz.
- Értettem!
- Ja, még valami! A lábad, gondolom, érzed, be van kötve. Pár napig még fájni fog, de más baja nem lesz, az orvosaink időben tudtak segíteni. A válladdal meg nem is volt semmi probléma, hamar megoldották.
- Még egyszer köszönöm!
Másnap bevittem a papírjaim a főnöknek, leküldött a kapuhoz, és a kezdeti bonyodalmak után, bár, picit megrázkódtatva, elindultam első küldetésemre. Beléptem a kapuba. Hirtelen hányingerem támadt, de már át is értem.

/Bocsánat a késedelemért!/