A megbeszélés

-Az egyik inas épp most jött oda. Valaki küldött neked egy levelet. -lép be a szobámba Akelisz.
-Látom, kopogni még mindig nem tudsz.
-A testőröd és az orvgyilkosod vagyok. Nincs időm kopogni, ha az életedre törnek. Már elmondtam néhányszor.
-Attól még... na mindegy, most nem ez a lényeg. Hadd lássam azt a levelet. -odanyújt nekem egy enyhén gyűrött papirost. A gyűrődések ellenére is látni, hogy igen drága papír. A pecsét ellenben fel van rajta törve. Kérdően felvonom a szemöldökömet, és Akeliszre nézek. Ő bólint, tehát elolvasta a levelet, és ő törte fel. Gyorsan kinyitom hát, és elolvasom én is.

Kedves Rupert De'lavi,

bocsáss meg, hogy ezzel zavarlak, de fontos lenne találkoznunk. A legutóbbi befektetésedet veszély fenyegeti, és mivel számos más veled egyenrangú is befektetett a dologba, úgy véltem, jobb, ha összehívlak titeket. A biztonságotokról az embereim gondoskodnak, akik, mint bizonyára tudod, büszkén állíthatom, hogy majdnem mindenütt ott vannak. Ennek ellenére természetesen elhozhatod testőrödet, amennyiben úgy kívánod. A találkozó április havának hetedik napján lenne, este öt órakor, Akroszban, az Arany Patkó tavernában.

Varys

Eláll a lélegzetem. Varys egy szenátor, aki eléggé gazdag, ráadásul híresen elterjedt kémhálózata van. Egyesek szerint ha akarná meg tudná szerezni a szenátus egyik legerősebb pozícióját, de mégsem tette meg eddig. Az az ember a nemesek legnagyobb rejtélye, mindenben benne van, és sosem lehet tudni, hogy kihez hű. Ellenben gyilkosságot még soha nem rendelt el, amennyiben nem tévednek az emberek, tehát bizonyos körülményekig biztonságban leszünk. Ráadásul az utolsó üzletem egy eléggé nagy vállalkozás volt, egy-két kapcsolaton át nagy mennyiségű elf íjhoz juthattunk volna, amire már meg is volt a vevő a hadseregtől. Az íjak olcsóbbak voltak mint a piaci ár, no persze ennek ellenére tizenhárman kellettünk az üzlethez, hogy állni tudjuk úgy, hogy bukás esetén ne menjünk azonnal csődbe. Az egész persze nem teljesen hivatalos lett volna, de a hadsereg szemet huny az ilyenek felett, amíg őket segítjük vele. A katonák ritkán érdeklődnek, hogy honnan van a felszerelésük, ha az jobb, mint a megszokott.
Úgyhogy gyors gondolkodás után úgy döntök, hogy nincs veszteni valónk. A találkozás egy hét múlva lesz, addig van időnk Akroszba érni. Mert az, hogy Akeliszt magammal viszem, az nem volt kérdés.
-Holnap reggel indulunk.
-Mivel?
-Nem akarok túl nagy feltűnést. Hintóval.
-Szeretem a nem túl nagy feltűnést.
-Ha valaki közember módjára lát az úton, az feltűnő, gyanúkeltő. Márpedig a hajszínemmel nem nehéz kiszúrni. Ellenben ha hintóban megyek Akroszba, az normális, az iránt nem fognak annyira érdeklődni.
-Értem.
-Örülök. Ami a ruhádat illeti... az utazásra a szokásos előkelő utazó elf ruhádat vedd fel. Tudod, az ujjatlant mély kivágással, ami a testedhez áll. A fegyvereidet jól látható helyre tedd, de vegyél fel egy utazóköpenyt is. Ne húzd össze, ne nézz úgy ki, mint aki lopakszik, de legyen rajtad.
-És a városban?
-Ott a szokásos ruhát, amit velem egyenrangúaknál szoktál viselni. Tudod, az enyhén széles vállú, palástos, megerősített méregzöld bőrzekét.
-Rendben. -mondja, és kimegy. Én felállok, és megropogtatom a vállaimat. Úgy néz ki, megint valami izgalmat tartogat az élet. Helyes, már úgyis kezdtem berozsdásodni. Előrántom Agstort, és vívóállásba helyezkedek, majd végrehajtom a szokásos formagyakorlatokat. Legalább tudjam használni a kardomat valamennyire, ha már van. Végül kimondom a rúna nevét, aktiválva ezzel azt, és arra koncentrálok, hogy egy jégcsapot lőjek ki a hegyéből.
-Aqar! -kiáltok fel, mire a pengén felvillan a rúna. A következő pillanatban pedig hatalmas vízsugár lő ki a hegyéből, én pedig hátraesek a hirtelen lendülettől. A vízsugár az ajtónak megy, majd miközben elesem telefröcsköli a plafont is. Szerencsémre az íróasztalom nem lett vizes. Átkozódva, csúszkálva állok fel, próbálom lerázni magamról a vizet. Az asztalhoz lépek és megnyomom a csengettyűt, mire pár pillanaton belül kinyílik az ajtó, és belép Marie, az egyik személyzeti hölgy.
-Kiömlött egy kis víz. Kérem takarítsa fel. -ő kérdőn felvonja a szemöldökét, mivel a kis víz olyan ötven hektoliternyi lehet.- Utána melegítsen vizet a kádba, illetve mindenekelőtt szóljon Michaelisnek, hogy átöltöznék, úgyhogy jöjjön a szobámba. Köszönöm.
Kimegyek a szobából, be a hálószobámba. Michaelis, a komornyikom pár pillanaton belül ott van. Gyorsan leveszi rólam a vizes ruhát, és előmelegített törülközőt és fürdőköpenyt terít körém.
-Kér egy teát uram?
-Igen, azt megköszönném. A fürdőbe hozza.
-Értem.
Kimegy, én pedig gyorsan elmegyek a fürdőbe, és beleereszkedem a meleg vízbe. Közben az agyam egyre a levelen jár, de mivel nem tudok semmit sem kiötleni, végül hagyom a fenébe. Ha Varys kárt akar nekem tenni, akkor kárt is fog tenni nekem. Tisztában vagyok a jelenlegi erőm határaival, és Varys olyan messze van tőlem, mint az, hogy a Portálőrök vezetője legyek. No nem mintha hasonló célom lenne, undorító egy bagázs.
Michaelis hamarosan meghozza a teámat, amit én viszonylag gyorsan megiszok, majd kimászom a fürdőből. Ideje aludni mennem.
Másnap hajnalban kelek, Michaelis segít felöltözni. A szokásos fekete bőrruhámat veszem fel, illetve egy poggyászba eltetetem vele az előkelő fehér ruháim egyikét. Agstort természetesen az oldalamra kötöm.
Akelisz a hintónál vár, abban a ruhában, amit mondtam neki. Gyönyörű látvány, ha nem a testőröm lenne, és nem számítana botrányos dolognak, még az is lehet, hogy eltöltenék vele egy éjszakát. De nem, túl nagy adu lenne a többiek körében, és az ember mégsem feküdhet össze a személyzetével. Ráadásul adott esetben egy előkelő házasság számomra egy nemesi hölggyel még jól jöhet, nem akarom, hogy elriasszam a hölgyeket magam körül.
-Reggelt.
-Neked is. A holmid?
-Már bent van.
-Ebben az esetben indulhatunk. -mondom, és beszállok. Ő is beszáll, majd becsukja az ajtót. A kocsi szép lassan kidöcög a birtokról, miközben én a társaimról szerzett legfrissebb híreken agyalok. Mivel lehet őket zsarolni, mit lehet ellenük felhozni, kivel lehetne hosszabb szövetséget kötni, ki akar majd esetleg elárulni, én kit áruljak el esetleg, ki az aki könnyen bosszút áll, kit lehet és ki ellen felbujtani, ki akarhat esetleg és kit ellenem felbujtani... ilyenek járnak az agyamban.
Michaelisnek este meghagytam, hogy úgy pakoljon be a kocsiba indulás előtt, hogy Akroszig meg se kelljen állnunk, tehát van bőven étel és ital. Néha persze megálltunk pár órára, hogy a lovak pihenjenek, vagy hogy kinyújtóztassuk fáradt tagjainkat, de alapvetően egyben mentünk le Akroszig, így az út öt nap helyett csak négyig tartott.
Mivel két és fél napom maradt, jobb híján a megadott tavernában kibérelek egy szobát öt ezüstért, és körülnézek a városban. Kimegyek a híres piacára, ami talán a legnagyobb Mit'gardon. A kör alakú város közepén helyezkedik el, a négy főút, melyeken négy szekér elférne keresztben, a térrel együtt négy negyedre osztják a várost. A főutak az égtájak szerint helyezkednek el, úgyhogy nagyon könnyű a negyedek meghatározása. Az észak-nyugatiba szálltam meg, az a nemesi negyed. Az észak-keleti a kereskedőnegyed, a karavánok ott találnak raktárakat és szállást, no persze közel sem olcsón. A dél-nyugati rész a polgárnegyed, itt laknak az Akroszi polgárok. Azaz a helyi kereskedők, az adószedők és a városőrök, mivel itt más foglalkozás nincs igazán. Leszámítva persze a kocsmárosokat, de ők a kocsmáik felett alszanak az emeleten rendszerint.
A piacon számtalan értékes és érdekes dolgot látok. Van egy ritkaságnak számító kereskedőkaraván a Nyugati Sivatagból, akik mithril-tárgyakat árulnak. Rengeteg standon fegyvereket árulnak, másutt ételt, italt, távoli növényeket, alapanyagokat, kelméket, kézművestermékeket, cipőket, ruhákat, mindent, amit csak az ember el tud képzelni. És persze állandóan megy a fecsegés, hogy ki mit hallott, a pletykák áradata körülvesz. Én meg csak beállok, és nyitva tartom a fülemet, és máris számtalan információ jut a fejembe. Hogy ezek mennyire hasznosak, azt persze most nem tudhatom.
Végül, hogy vegyek is valamit, odamegyek egy eladóhoz, és veszek egy levélformákba cizellált ezüst karperecet, amit egy zöld smaragd díszít. Két teljes aranyamba kerül, mivel nemesi öntudatom nem engedi meg a kofákkal való alkudozást. Nem baj, Akelisz örülni fog az ajándéknak.
Este visszamegyek, és más nemesekkel beszélgetek a tavernában. Nem Niaram közeliek, vidéki nemesek, nem tudnak sokat a város dolgairól, sem a politikáról. Leginkább gazdasági dolgokról beszélgetek.
A további napjaim hasonlóan telnek, de már semmit sem veszek, csak hallgatom a híreket, és kapcsolatokat építek ki a vidéki nemesekkel, illetve a városi őrség vezetőivel. Később talán hasznomra válik.
Végül elérkezik a várva várt nap várva várt időpontja. Direkt nem a tavernában vártam, pontban ötkor lépek be az ajtón, Akelisszel oldalamon.

Ahogy belépek az ajtón körbepillantok, és régi arcokat keresek a tömegben. Az egyik sarokban két ismerőst vélek felfedezni, két öreg kereskedőt, akik régen nagy mennyiségű importárút vettek át tőlem. Talán elbeszélgetnék velük máskor, de nem most. Most nem ronthatom le azzal a híremet, hogy velük beszélgetek. Odalépek hát a csaposhoz, és rendelek tőle egy cseresznyés koktélt Akelisznek, és egy eperbort magamnak, majd elindulok a konferenciaterem felé, ami az emeleten van. Elég nehéz lenne eltévesztenem, mivel két őr strázsál az ajtó előtt.
-A fegyvereiket, ha kérhetem. -mondja az egyik. Bólintok, és intek Akelisznek, hogy adja át őket. Én lecsatolom Agstort hüvelyestül az övemről, és átnyújtom neki.
-Jól vigyázzon rá. Ha bármi baja esik, akkor ígérem, hogy olyan kínokban lesz része, amihez foghatót a démonvilágban sem tapasztalna.
-Értettem uram, ígérem, hogy vigyázok rá. Higgye el, Lord Varys a fejemet venné, ha bármi baja esne bármelyik résztvevő felszerelésének.
-Igen, ebben biztos vagyok. Csak biztosítottam, hogy ha az még el is maradna, én nem hagynám ki a dolgot.
-Igenis uram. Sajnálom, de a hölgytársaságának kint kell várakoznia. Ne aggódjon uram, semmilyen tulajdonához nem érünk hozzá, természetesen a kisasszonyhoz sem.
-A kisasszony történetesen a családom testőre már lassan száz éve, úgyhogy higgye el, miatta egy cseppet sem aggódom. Inkább önök miatt, ha még egy ilyen kijelentést tesznek.
-Bocsásson meg, nem tudtam...
-Hát persze hogy nem, maga ökör. Nem is az a dolga, hogy tudjon, hanem hogy végrehajtson. Úgyhogy beengedne végre a megbeszélésre?
-Bocsásson meg uram, azonnal. -feleli már remegve, és kinyitja nekem az ajtót.
-Köszönöm. És ezt fogja meg nekem a megbeszélés végéig. Nehogy kilögybölje! -nyomom a kezébe az eperbort, majd belépek. Remélem Akelisz elszórakozik még egy kicsit az idegeivel.
A szobában már majdnem mindenki ott van, egyedül Lord Matox hiányzott. Ő is megérkezett egy percen belül, úgyhogy nem kellett sokat várnom.
-Üdvözlöm önöket uraim. -emeli fel a poharát Varys. Kopasz, dagadt ember, első ránézésre kifinomultnak és kényesnek tűnik, az ember nem is gondolná, hogy mennyi mindenben benne van- Lord Relik, Lord Tabalt, Lord Tyret, Lord Peytr, Lord Patre, Lord Fakur, Lord Harrawen, Lord Komgurugni, Lord Dalek, Lord Cyphril, Lord Erwans, Lord De'lavi és Lord Matox. Bocsássanak meg, hogy idehívtam önöket, de olyan hír jutott a fülembe, amit el kellett önöknek mondanom. No de először is, igyunk valami frissítőt! -mondja, és csettint egyet dagadt ujjaival. Két szolgáló lép be, és mindenkinek töltenek egy kristálypohárba eperlevet, majd kimennek.
-Bocsássanak meg, hogy nem eperbort vagy valami hasonló luxuscikket kapnak, a megbeszélés befejeztével természetesen azt is kaphatnak, de szükségük van a tiszta gondolkodásra. Egészségünkre! -emeli magasba a poharát, ahogy mindenki más is, majd beleiszik, mi pedig követjük a példáját. Az eperlé jéghideg és mézédes, a legjobb párosítás.
-Most, hogy ezzel megvolnánk, kérem jól nyissák ki a fülüket: azok az íjak sohasem fognak ide megérkezni. Valaki a felszerelést idejuttató emberek közül eladta az információt valaki másnak, és az lecsapott az íjakra, az egész karavánt elrabolta, még Fae'gard-ban. Az íjakat természetesen köröztetik, és a Portálőrök közötti kismadaraim azonnal csiripelnek, ha valaki át akarná ide hozni őket, de még én sem tudom pontosan, hogy hol vannak. És itt jönnek önök a képbe, valami ki kell találniuk.
-Mit remél ettől az egésztől?
-Parancsol?
-Mit remél ettől az egésztől Lord Varys? Miért segít nekünk? Nem fogjuk ettől az ön talpát nyalni, ahogy oly sokan nyalják a nagyok talpát.
-Remélem is. Pont amiatt szóltam önöknek, mert önök érintetlenek. Önöket még nem mocskolta be teljesen a korruptság, ami annyi embert ural a szenátusban. És egy nap, ha nem is mindannyian, de valamelyikük bizonyára bekerül a szenátusba. Azt akarom, hogy megálljanak a saját lábukon, hogy ne kelljen talpnyalókká válniuk.
-És ez miért segít magán?
-Nem rajtam segít. Tudja, ugyanazok a céljaim mint az apjának. Egy olyan szenátus teremtése, ahol az ott ülő emberek az országgal törődnek, s nem a pénztárcájukkal. A különbség az, hogy én óvatosabb vagyok, és jobbak a módszereim.
-Talán. De ha igaz amit mondott, akkor először is ki kell deríteni az áruló kilétét, és utána kivallatni.
-No igen, mi sem egyszerűbb mint egy másik világban nyomozgatni... nem gondolja, hogy egy ilyen pénzmozgás, amibe ez kerülne, eléggé feltűnne néhányaknak?
-Igaza van, ez nem feltétlenül ilyen egyszerű.
-Akkor te mit javasolsz, tacskó? -a kérdés olyan szenvtelenül és ellenségesen hangzott el, hogy mindenki ledermedt.
-Sejtettem, hogy képtelen lesz betartani az udvariasság szabályait Lord Tyret.
-Udvariasság? Az alárendeltekkel szabad így beszélnem.
-Csakhogy én nem vagyok az alárendelte, és ezt elfelejteni látszik, uram! -állok fel. Ezt muszáj lerendeznem, mivel ha nem is mondják ki, de mások is így gondolkodnak itt, ezt jól tudom.- A nevem Rupert De'lavi, és a családom jóval régebb óta nemes, mint az öné. Lehet, hogy azt hiszi, hogy még fiatal vagyok, de ígérem, még egyszer egy ilyen kijelentést tesz, és megmutatom, hogy mire képes a De'lavi család.
-Ha akarja akár most lerendezhetjük. A kardom kint van az őrnél. -mondta kihívóan, miközben felpattant.
-És még én vagyok a tacskó? Na ne nevettessen uram, ennyire ön sem lehet idióta. Nem véletlenül vagyunk itt tizenhárman. Azért, mert mindannyiunknak kell a pénze, és nem engedhetjük meg, hogy bármelyikünk forrása kiessen.
-Lord De'lavinak igaza van. És megjegyzem, hogyha még egyszer valaki így beszél Rupert De'lavi-val, azt személyes sértésnek veszem. Az apja jó barátom volt, nem tűröm el, hogy sértegessék a fiát. -áll fel Varys haragos arccal.
-Egyetlen megoldást látok, de nem tudom, ti hogy vagytok vele. Nekünk kell átmennünk Fae'gardba. Úgy teszünk mintha üzletelni mennénk, és mivel kis halak vagyunk, feltehetőleg senkinek sem szúrunk szemet, ha együtt megyünk, hiszen egy nagyobb befektetéshez nekünk össze kell állni, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. Nem hazudunk, csak féligazságot mondunk. Költséges lesz, annyira, hogy ha nem sikerül csődbe megyünk. A kérdés az, hogy megéri-e a kockázatot.

-Van még egy lehetőség, de attól tartok, hogy ez nem fog tetszeni önnek Lord De’lavi.
-És mégis mi lenne az? –néztem érdeklődve Lord Harrawenre. Mit tudok erről az emberről? Üzletei vannak szerte az országban, ékszerész üzleteket vásárol fel, és fejleszt. Ráadásul a feleségét okosan választotta, a hölgy egy Cioluri családból származik, és az apja révén részesedik a jáde-kitermelés nyereségéből, így Harrawen közel fél áron jut jádéhoz. Testileg az úr gyenge, kövérkés, és mivel nem tudja kielégíteni felesége buja vágyait, aki mellesleg undorodik is a férjétől, ezért szeretők sokaságát tartja, hogy kényeztessék. A felesége sem különb, nem egy nemes ágyába beférkőzött már, hogy testi vágyainak eleget tegyenek, sőt, már egy estélyen nálam is megpróbálkozott, de Akelisz eltávolította a közelembőll, mivel ittas állapotában a hölgy túlságosan erőszakosan közeledett felém, legalábbis állítása szerint.
-Az, hogy nem mi megyünk át oda, hanem egy elf, aki odaát nem feltűnő.
-És honnan szerzünk egy megbízható elfet?
-Ugyan már, hiszen ott áll az ajtó előtt! -egy pillanatig eltartott mire leesett, hogy kiről beszél.
-Nem. Az ki van csukva. Nem vagyok hajlandó átküldeni egyedül a testőrömet.
-De hiszen jól képzett, és nem lesz veszélyben.
-Kivéve, ha áruló van közöttünk.
-Nem hittem volna, de egyetértek a fiúval. Ha átküldjük Akeliszt, akkor minden reményünk az ő, és ezáltal Rupert kezében lesz. És ebbe nem vagyok hajlandó beleegyezni.
-Én támogatom Lord Harrawent ötletét. Maguk feltűnőbbek, az embereket jobban érdekelné, hogy mit csinálnak. Akelisz akár a családját meglátogatni is átmehetne.
-De hiszen nincs neki!
-De ezt nem tudják a legtöbben. Ha mindannyian átmennénk, és áru nélkül térnénk vissza vajon mit hinnének? Túl gyenge lenne a történetünk.
-Így van, köszönöm, Lord Varys. Át kell küldenünk valakit, és a legjobb az, ha az Akelisz lesz. Ami meg a kétségeit illeti, Lord Tyret, ne féljen, ha az ifjú De'lavi elárulná a társaságot, akkor feljelenthetjük csempészet vádjával, mi meg mossuk kezeinket.
-És mi a biztosíték, hogy ezt nem teszik meg, miután visszajött az árúval? Tökéletes alkalom lenne önöknek, hogy elintézzenek.
-Miért félnénk öntől? Fiatal, és velünk egyenrangú. Ne sértődjön meg, de ebben a társaságban nem ön a legjelentősebb.
-Ez nem jelent semmit, ettől még elárulhatnak. Hiszen potenciális veszélyforrás vagyok.
-Akkor én adom érte a szavamat, hogy nem lesz baja, ha nem árulja el a társaságot. Márpedig szerintem mindannyian tudják, hogy ha én ezt kimondom, akkor az úgy is lesz. Ha Rupert De'lavi megtartja magának az árut, vagy egymaga ad rajta tovább, elérem, hogy mindenét elveszítse. Ha nem teszi meg, és valaki feljelenti, az ügyet el fogják tusolni, és a feljelentő veszíti el mindenét. Szerintem ez tisztességes ajánlat. -mindenki bólint, és rám néznek.
-Rendben, akkor legyen így. -egyezek bele.

~Abból semmi baj nem lehet, hogy eljöttem. –győzködöm magamat, miközben belépek Lord Laros házának ajtaján. A család egy apró, kétemeletes, régi stílusú kőkastélyban lakik. A hall-ja nem nagy, talán negyven ember férne el benne. A két oldalon egy-egy lépcső vezet az emeletre, szemben egy, és a két oldalon két-két ajtó nyílik. Az emelet mint egy erkély fut végig a hall falán, és onnan nyílnak az ajtók az oldalsó szárnyakba, így a terem kétszer olyan magas, mint a többi szoba. Szolgák és inasok sürögnek fel alá, így első ránézésre heten, tárgyakat visznek ide-oda, a falon lógó képeket törölgetik, gyertyákat cserélnek.
-Lord De’lavi, micsoda öröm, hogy láthatom! –kiált fel valaki, mély, öblös hangon az emeleten, és egy enyhén pocakos, vastag dongájú férfi siet le a lépcsőn. Haja ősz és ritka, gondosan elfésülve, testét finom anyagból készült ruhába bújtatta, mely már ránézésre is drágább, mint hat ruhám együtt.
-Enyém a megtiszteltetés, Lord Laros. –felelem, miközben kezet rázunk.
-Ugyan, egy magamfajta vénség látásában mégis mi öröme van? Mindegy, bocsásson meg modortalanságomért, de reggel óta akkora itt a felfordulás… egyszerűen öreg vagyok én már ezekhez az eseményekhez. De drága feleségem kifejezetten kérte, hogy rendezzünk egyet, én meg úgy voltam, hogy ha ez őt ennyire boldoggá teszi, akkor legyen meg az öröme. De látja, csak fecsegek itt össze-vissza, mint valami szűz szolgálóleány, elvégre is öregszik az ember… No jöjjön, üljünk be a vendégszobába, és igyunk egyet. –mondja, és a jobb oldali szoba felé terel engem. Bent kényelmes bőr fotelek és kanapék vannak egy lakkozott, masszív faasztal körül, melyen gyönyörű intarziákkal egy vadászjelenetet ábrázoltak a készítői.
-A nyugati sivatagból van, a Nagy Vadászat egy pillanatát örökíti meg. Pálmafából készült. –magyarázza. Nem teszem fel a nyilvánvaló kérdést, hogy mi a Nagy Vadászat. Ha csendben maradok nem jöhetek ki rosszul a dologból, mert házigazdám vagy úgy véli, hogy ismerem, vagy úgy, hogy nem ismerem, és akkor elmeséli. De ha feltenném és ő nem tudná, mert a kereskedő akitől vette csak ennyit mondott neki, akkor igen kellemetlen helyzetbe hoznám.
-Hanna! Hol késel te drága leány?! Vendégünk van, dolgozz meg a pénzedért! –kiált fel, miközben letelepszik egy kanapéra. Ez az egyszerű cselekedete elárul néhány dolgot. Ha nem jönnének majd mások a beszélgetéshez, akkor fotelra ülne, mivel az hatalmi szimbólumként nyilatkozna meg. De ha ő abba ülne, akkor én, mivel az asztal túloldalán kell helyet foglaljak, szintén fotelba ülnénk, és a távolság nagyobb lenne, mintha a kanapékon ülnénk, és úgy nyilvánulhatna meg, mintha távolságtartó lenne. A kanapéval lemondunk a kölcsönös hatalmi helyzetről, a kanapéban egy ember eltörpül, nincs meg az a kisugárzása. Ez is látszólagosan közelebbi helyzet, mivel nem hatalmi játszma lesz, hanem beszélgetés, könnyed csevej. De ez persze csak az átverés, mivel a későbbiekben szinte biztosan csatlakozni fog az egyik lánya, és feltehetőleg a felesége. A felesége biztosan mellé fog ülni, a lánya vagy mellém vagy mellé. Ezáltal vagy ki fogják tölteni a kanapét, és látszólagos hatalmi túlerőben lesznek, vagy első ránézésre egyensúly fog beállni, de valójában a saját oldalamon is az ő ereje lesz, tehát mindenképpen hatalmi elnyomásba fogok kerülni.
Mindezeket végiggondolom, miközben én is helyet foglalok, vele szemben, a másik kanapén, belemegyek ebbe a majdani szimbolikus hatalmi játszma elvesztésébe, mert ezt követeli az etikett.
Egy perc telik el, mikor bejön a szobába egy ránézésre nagyjából velem egyidős leány, hosszú, fekete szoknyában és azonos színű blúzban, mely szabadon hagyja fehér inggel fedett igencsak telt kebleit. Arca kipirult, talán szégyenkezik késedelme miatt.
-Mit parancsol uram? -kérdezi halk, félénk hangon.
-Frissitőt Lord De'lavinak és nekem. Mézes bort, igen, az jó lesz. -parancsolja.
-Igenis. -mondja, majd meghajol, és kimegy.
-Neveletlen fruska.
-Ha ennyire rossz miért nem dobja ki? -kérdezem, noha enyhén kételkedek abban, amit Laros állít.
-Carolinenak, az idősebb lányomnak a szolgálója és sajnálatos módon a bizalmas barátnője is kiskoruk óta. Az édesanyja itt szolgált halála előtt, a lány tíz éves volt, amikor árván maradt. Nem dobhattam az utcára, pláne, hogy Caroline nem engedte volna. Ő mindig elkényeztette, és nem nevelte meg. Az egyetlen szerencse a dologban, hogy a lányomhoz ezért teljesen hűséges, jobb szolgáló neki, mint amilyet bárki kívánhatna. Csak hát nem csak őt kell szolgálnia, és amint másnak dolgozik teljesen szétesik. Illedelmetlen, esetlen, nem tudja mikor mit kell csinálnia.
-És az apja? -egy pillanatra árnyék suhant át az arcán.
-Nem tudom, gondolom valaki felcsinálta az anyját az egyik partin. -feleli, én meg nem firtatom tovább. Gyakran megesik, hogy egy ittas nemes nem akar vagy nem sikeresen próbál egy nemes hölggyel ágyba bújni, és olyankor bizony előfordul, hogy egy szolgálólány elégíti ki az igényeit. Ami azt illeti velem is megesett már ilyen, noha nem reklámozom a dolgot.
-És mondja, hogy megy mostanában az üzlet? -kérdezi mosolyogva. Talán azt akarja felmérni, mennyire lennék jó parti, talán szimplán udvarias akar lenni. Nem tudom.
-Ami azt illet egyenlőre próbálkozom talpra állni. Mint tudja elég nagy érvágás esett rajtunk három éve, de, ha szerénységem megengedheti, hogy ezt mondjam, most talán kezdünk egyenesbe jönni.
-Igazán? Öröm ezt hallani. Tudja, jóban voltam az édesapjával.
~És mégsem voltál ott, hogy segíts rajtunk. Mindenki azt mondja, hogy jóban volt vele, de amint meghalt már köptetek rá. -de ezt persze nem mondom ki, nem akarom megsérteni.
-Tudom, emlékszem, hogy igen jó véleménnyel beszélt magáról. -hazugság, semmi ilyenre nem emlékszem, de mit számít ez? Ő örül talán neki, talán nem, de ez egy annyira üres mondat, hogy kár egyaltalán odafigyelni rá.
-Parancsoljanak, az italuk. -jön vissza Hanna, a szobalány, egy tálcával, és rajta két kupával. Leteszi őket elénk az asztalra, de az egyik megbillen, és egy kevés az asztalra cseppen.
-A teremburáját már! Figyelj oda a környezetedre, te leány! Muszáj De'lavi uraság előtt szégyenbe hoznod?
-Bocsásson meg kérem. -hajol le azonnal, és ruhája zsebéből egy kendőt húz elő, amivel gyorsan letörli az asztalt. Én segítőkészen felemelem a kupámat, Laros felé emelem, és biccentek. Ő is felemeli, kénytelen a koccintáshoz, és Hanna felett összeérintjük őket, majd belekortyolok. Az édeskés frissítő igen kellemesen esik, de nem akarok sokat inni, úgyhogy csak egy közepes kortyra futja. A Lord ellenben alaposan meghúzza, majd egy gyakorlott mozdulattal leteszi. Én szépen lassan eresztem le, pontosan az övével szembe. Hanna kimegy, ismét ketten maradunk.
-Szóval, beszélni akart velem.
-Nocsak, egyből a közepébe vágunk? Bár jogos, elvégre is nemsokára megjönnek a vendégek. Nos ami azt illeti igen, beszélni akartam önnel, ifjú De'lavi. Ön egy igen nagy múltú család sarja és vezetője, de a tragikus esemény után, mint ön is mondta, majdnem teljesen tönkrementek. Tudom, hogy képes lenne saját erőből is talpra állni, de ez nem kevés időbe fog telni, ha egyedül szándékozik végre hajtani. Úgyhogy arra gondoltam, hogy esetleg segíthetnénk ebben, úgy, hogy azzal mi is jól járunk.
-Mire gondol? -teszem fel óvatosan a kérdést, és belekortyolok az italomba.
-Házasságra. -mondja ki egyenesen. Ez megdöbbent, de végül is én kezdtem az őszinte játékot.
-Igen? -csak ennyit kérdezek. Teljesen semmitmondó kérdés, de érdeklődést fejez ki.
-Igen. A családom gazdag, gazdagabb, mint bárki, akinek ennyire nincsenek politikai kapcsolatai. De ez így jó, nem akarok belefolyni az udvar dolgaiba. Talán megvásárolhatnám magamnak a szenátorságot, de abból nekem semmi jó nem származna. Tudja, a legtöbben, köztük maga is ha jól sejtem, arról álmodnak, hogy szenátorok lesznek, hogy majd abból a szép nagy márványépületből irányítják az országot, döntenek arról, hogy ki hal meg, hogy ki él, egyszóval isteneket akarnak játszani. De tudod mit fiacskám? Egyvalamit megtanultam: soha ne menj annak a viperafészeknek a közelébe! Soha! Ott gyakorlatilag nincsenek nyertesek, csak vesztesek. Ha csendben meghúzod magadat, akkor békében gyarapíthatod a vagyonodat. Az embernek mindig tudnia kell, hogy hol van a határa. Nézz csak körül! Talán nem akkora, mint a tiétek volt, de mindenem megvan amit akarok. Ha politikai dolgokba avatkoznék akkor eltapostak volna, pont, ahogyan apáddal is tették.
-De mint mondtam, mindenkinek tudnia kell, hol vannak a határai. Nekem nincsenek fiaim, így ez az egyik határa a családomnak. Én sem leszek fiatalabb, és a családom nélkülem eltűnik, ha nem házasítom ki őket. És itt jön maga a képbe. Magára még nem figyelnek, de megvan magában a potenciál, hogy legyen valaki. Ha elfogadja azt, amit ajánlok, akkor egy hatalmas lépést tehet előre a céljai felé. Hogy ön beleavatkozik-e az udvarba, az nem az én dolgom, ha a lányom már önhöz tartozik, akkor ön felel érte. Én megteszem, amit tudok.
~Szóval a felelősséget akarja eltüntetni magáról, nem a családja érdekli. -szögezem le magamban. Nagyon nem tetszik nekem Lord Laros. Igazi gyáva féreg, aki élvezi, hogy a szemétkupac királya.
-És melyik lányát tervezi hozzám adni, Lord Laros?
-Fionát. -mondja ki. A következő pillanatban nyílik az ajtó, és Lady Laros lép be, oldalán Fionával, a kisebbik lányukkal. Talán tizenhat éves, haja vörös és egyenes, mellei közepesek, dereka karcsú, csípője keskeny. Nem a legszebb lány, akit valaha láttam, de nem is rossz. No persze most nem a külsőt kell néznem, mivel egy sokkal komolyabb döntést kellene meghoznom. Az már egy másik kérdés, hogy a válaszomat már akkor tudtam, amikor elindultam ide.
-Jó napot, Lord De'lavi. Örülök, hogy eljött hozzánk. -ül le férje mellé a Lady, Fiona meg mellém telepszik, ahogy azt előre ki lehetett találni. Ez az egész beszélgetés annyira megrendezett, hogy pont most jönnek be az egyszerűen nevetséges szinte. Fionának csak úgy ragyog az arca, vörös, feszes ruhája kiemeli barna szemét és a gyönyörű haját.
-Jó estét, Lord De'lavi. -búgja selymes hangon, és a vállamhoz fészkelődik. Úgy látszik, hogy megpróbálnak a férfiasságomra is hatni, nem csak a nemesi énemre.
-Jó estét, hölgyeim. Ha szabad megjegyeznem, igazán pompásan néznek ki. -felelem mindkettejüknek.
-Elmondtad a Lordnak az ajánlatunkat, drágám?
-Igen aranyom.
-És mit válaszol erre, uram? -fordul felém a már szintén korosodó Lady Laros.
-Azt, hölgyem, hogy igazán megtisztelő az ajánlatuk, mindazonáltal... -itt egy pillanatra elhallgatok, és felemelem a poharamat, hogy beleigyak, ezáltal nyerek egy kis időt, amíg gondolkodhatok azon, hogy hogyan érjem el, hogy udvariasan vissza tudjam utasítani- mindazonáltal merülnek fel kérdések ezt illetően.
-Nocsak. Mégpedig? -kérdezi, enyhén szúrós hangon. Mintha nem tetszene neki az, hogy bajaim vannak a dologgal. Talán még nehezebb lesz, mint először gondoltam.
-Ugyan kedvesem, hiszen ez természetes. Lord De'lavi nem csak egy férfi, de elsősorban családfő is. Kifejezetten rosszallnám, ha nem lennének fenntartásai a dologgal.
-Köszönöm uram. Igen hölgyem, számos kérdés adódik. Az első, talán a legkézenfekvőbb, és minden további kérdés kiindulása, hogy, amennyiben jól tudom, Fiona a második gyermekük, igaz?
-Így van.
-Na igen, itt van a probléma. Ugyanis mivel Fiona a második lányuk, így, noha tényleg jelentős hozománnyal bír bizonyára, valójában közel sem akkora támogatás. Hiszen, amennyiben kiházasítják Carolinet is, ami feltételezhetően szándékukban fog állni, én semmit sem kapok a család után. II. Mateus most már közel négyszáz éves rendelete ugyanis mint tudjuk kimondja, hogy amennyiben egy családban csak leány örökös van, úgy a legidősebb leány férjére száll a család vagyona a család vezető ágának kihalásakor. Mivel gondolom nem áll szándékukban kitagadni az idősebb leányukat, úgy megkérdem: miért érné meg nekem, hogy elveszem az egyébként gyönyörű leányukat, úgy, hogy nagyon valószínű, hogy a jövőben jobb párt is találhatnék magamnak? -egy pillanatig dermedt csönd áll be, csak Fiona fészkelődik a vállamon. Nem húzódom el, de nem is erősítek a kontaktuson. Lady Laros úgy néz rám, mintha azt akarná, hogy itt helyben haljak meg, amiért nem térden állva csókolgatom a lábukat, hogy megengedik, hogy elvegyem a lányukat, aki fele annyira sem szép, mint állítom róla.
-Tehát azt akarod mondani...
-Tehát azt akarja mondani, hogy nem ejtették a feje lágyára. -vág közbe felesége szavába, mielőtt még megsértene- Ahogy azt el is vártam tőle. Igaza van, ha ez nem tetszik önnek Lord De'lavi, de értse meg, az, hogy az első lányunkat önnek adjuk túl sok lenne. Magasabbra is házasodhatna mint ön, és ez most nem személyes akar lenni, de így van. Maga egy Bukott ház tagja, ami most talán felemelkedőben van, de még mindig oly messze attól, ahol volt. Viszont a lányom hozománya és jövedelme, amíg Caroline hozzá nem megy valakihez és én meg nem halok hatalmas segítségére lehetne.
-Ezzel tisztában vagyok Lord Laros, de, bocsássanak meg, ez számomra továbbra sem éri meg. Még van jó pár évem amíg bőven házasodhatok, nem akarom elrohanni. Ahogy maga is mondta, most még nem vagyok elég erős, és csak másod meg harmadszülött lányokat adnának nekem, de néhány év sokra elég. Ha úgy érzi, hogy elég nagy vagyok már az elsőszülött lányához, akkor tárgyalhatunk, de addig is, sajnálatomra, de el kell utasítanom. -mondom, és finoman eltolom magamtól Fionát, majd a szemébe nézek.
-Hölgyem, kérem bocsásson meg. Maga igazán gyönyörű, és bizonyos vagyok abban, hogy szellemes és kifinomult észjárású hölgy, de nekem elsősorban nem őt kell néznem, hanem azt, amit önnel kapok, és hogy az mennyire éri meg a családomnak. Remélem megérti, és nem sértem meg. -mondom, majd kezet csókolok neki, és felállok. Meghajolok az engem gyilkos pillantásokkal méregető Lady Laros előtt, felhajtom a kupám maradék tartalmát, és elindulok az ajtó felé.
-Na de uram, hová megy? Még hátra van az estély! Vagy talán azt hitte, hogy visszavonjuk a meghívását?
-Bocsásson meg, de nekem úgy tűnt, hogy Lady Laros nem örülne annak, ha itt maradnék az este hátralévő részére.
-Ez így is van. -hihetetlenül arrogáns, és rendkívül udvariatlan ilyet mondani, de nem idegesít fel sokkal jobban, mint amennyire már amúgy is fel voltam idegesítve. De ha valami akkor ez végképp megerősíti az elhatározásomat, hogy valahogyan borsot török az orruk alá. Tudom, hogy nem kéne ellenségemmé tennem őket, de nem tűröm, hogy valaki, valakik ennyire lenézzenek.
-Márpedig igenis szeretnénk, ha maradna! Kérem, ragaszkodom ahhoz, hogy maradjon. -áll fel Lord Laros is, és csendre inti már majdnem megmukkanó feleségét. Szerzett egy jó pontot, noha még mindig sok van a rovásán. Nem segített amikor kellett volna, most, hogy kezdek felállni magamtól, úgy tesz mintha segítene, miközben csak egy sovány csontot lök elém, amivel később még jobban megnehezíti a sorsomat.
-Amennyiben ragaszkodik hozzá uram, úgy nincs ellenemre.
-Remek!


***


Az est lassan telik, és csak Laroshoz hasonló öregedő nemesek vannak nagyrészt, alig van egy-kettő huszonéves. Ez viszont néhány következménnyel járt. Az egyik, hogy hamarosan azon kaptam magam, hogy a kelleténél többet ittam, és nem vagyok teljesen ura az elmémnek. A második, hogy szintén elég hamar Caroline és szobalányának társaságában találtam magamat az emeleten, Fiona pár perc alatt fáradtságra hivatkozva kimentette magát. Feltételezem nem akart túl sok időt a társaságomban tölteni, amit abszolút megértek.
Caroline, húgával ellentétben, ellenben tényleg hihetetlenül szép. Vörös, mély kivágású ruhájából ki-kivillannak a formás combjai, széles csípője keskeny derékban folytatódik, a dekoltázsa pedig bőven el van látva ami azt illeti. Térdig érő világosbarnára cserzett bőrcsizmát visel, halvány, zöld fonalas hímzéssel. Egy vagyonba kerülhetett ez a ruha is.
Bár ami azt illeti, az egész estély a család gazdagságát hirdeti, és nem csak a ruháik. A felszolgálók olyan ételeket és italokat kínálnak körbe, melyeket csak a szenátorok báljain látni általában. Külföldi, más világokból származó gyümölcsöket, számomra ismeretlen halakat és vadakat, drága pezsgőket, eper és almabort. Az ezüst tálcák és a kristályból metszett poharak egyaránt újként csillognak, és nem kétlem, hogy újak is.
-Hallom, elutasította a húgom kes... kezét. -jegyzi meg Caroline, hangja megbicsaklik egy pillanatra, ő sem teljesen józan.
-Valóban így történt. -bólintok rá. Egy pillanatra mintha öröm suhanna át az arcán, de gyorsan leplezi.- Ön igen jól informált.
-Ugyan, csak tudok arról, hogyha férjhez akarják adni a húgomat. Pláne ha egy ilyen jóképű férfiúhoz, mint ön.
-Köszönöm, igazán megtiszle... megtisztelő, hogy ilyet gondol rólam. De ha jól vettem észre, akkor önt nem zavarja túlságosan, hogy visszautasítottam a húgát. -az én nyelvem is botladozik, és ez rendkívül zavarba hoz.
-Valóban nem, még csak az kéne nekem, hogy hamarabb kizá... kihás... kiházasodjon, mint én. Ráads... ráadásul ahogy apámat ismerem engem vam... valami öreg, gazdag és házsártos férfihzo... férfihoz fog kiházasítani, aki meg sem fog becsülni engem. Ha őt valakit elveszi akkor amiatt lesz, mert Fiona kell neki, ha engem, akkor apám pénze miatt. Engem észre sem fognak venni életemben, csak két láb leszek meg ami közte van a hitvesi ágyban, ami gyermekeket és pénzt ad magából.
-Dehogyis. Maga gyönyörű Lady Laros, és higgye el, bárki is fogja elnen... elvenni magát, biztosan törődni fog önnel. Ön nem egy olyan emrer... ember, akit az ember ne venne észre... legalábbis én biztosan nem hagynám figyelmen kívül. Ahhoz túlságosan értékes, túlságosan eszes és túlságosan szép. -mosolygok rá. Határozottan megértem a problémáját, és, szavaim ellenére biztos vagyok abban, hogy igaza van.
-Köszönöm Lord De'lavi, de kérem, szólítson Caroline-nak.
-Ahogy óhajtod, Caroline. De akkor kérlek te is szólíts Rupertnek.
-Köszönöm. Mondd, Rupert, nincs kedved elvonulni a társaságtól? Biztos vagyok abban, hogy sokkal meghittebb lenne kettesben. -búgja halkan, sokat sejttetően.
-Igazán megtisztelsz, de félek, hogy nem igazán örülnének, ha elvonulnánk. -mondom, pedig igazán kívánom. Ráadásul ez igencsak jó visszavágás lenne a szüleinek, azért, amit tettetek, ahogy viselkedtek.
-Emiatt ne aggódj, Hanna majd őrt áll nekünk. Na gyere, ne kéresd magad. -ragadja meg a kezemet. Meg kell hagyni igen rámenős.
-Ha ennyire ragaszkodik hozzá, én nem leszek semmi jónak elrontója. -mosolygok rá, és elindulunk az egyik szoba felé. Ha minden jól megy senki sem veszi észre, hogy eltűnünk.
Bemegyünk a szobájába, nem túl nagy, de igen szép szoba. Egy fehér íróasztal áll az ablak alatt, egy nagy tükörrel és gondosan elrendezett kefékkel. Az asztal előtt egy fehér puff áll, a szemközti falnál szintén fehér ruhásszekrények foglalják el a helyet. És az egész szoba közepén van az, ami a legjobban leköti a figyelmemet, egy hatalmas baldachinos francia ágy.
Caroline gondosan kulcsra zárja utánunk az ajtót, Hanna pedig kint marad őrködni.
-Biztos vagy ebben? -kérdezem, noha remélem, hogy nem gondolta meg magát.
-Biztosabb nem is lehetnék. -súgja, és megpuszil, majd finoman megharapja az ajkamat. Hátra lép, és kezének egyetlen, rejtélyes mozdulatával az egész ruhája a földre omlik, ott áll előttem csizmában, anyaszült meztelen.- Na mi van, nem jössz? Azt hittem, hogy gyönyörűnek találsz. -mondja, és közben elnyúlik az ágyon, egyik kezét érzékien elnyújtja a feje fölé, és egy lábát behajlítva felhúzza. Én nem sokat gondolkozom, néhány mozdulattal megszabadulok a ruháimtól, és elindulok felé anyaszült meztelenül.
-Úgy látom, hogy tényleg gyönyörűnek találsz. -mondja mosolyogva, és megérinti ennek a merev bizonyítékát.
-Hadd bizonyítsam be, hogy mennyire... -súgom, és megcsókolom, hosszan, alaposan, a kezem pedig elindul lefelé, a lábai közé.
-Alig várom. -mondja és felnyög, ahogy a kezem eléri...


***


Három órán át voltunk kettesben, mire mindketten annyira kimerültünk, hogy nem tudjuk folytatni. Pihegve fekszik mellettem, meztelen teste az enyémhez préselődik.
-Ez... csodálatos volt.
-Örülök, hogy élvezted. -felelem, és végigsimítom az oldalát.
-Remélem te is legalább ennyire élvezted.
-Ó igen, abban biztos lehetsz. -mondom, és tényleg így gondolom. Rég óta nem szeretkeztem már egy jót, és ez kifejezetten kellemesen esett.- Viszont lassan el kéne tűnnöm, mielőtt a szüleid itt találnak.
-Ugyan, ez az estély reggelig fog tartani, addigra mindenki elalszik, és egyáltalán nem fognak minket keresni.
-Biztos vagy ebben?
-Igen. Gyere, inkább aludjunk egyet, azután, ha gondolod folytathatjuk majd amit eddig csináltunk. Hanna hajnalban felébreszt minket, úgy, hogy beleférjen még egy-két menet, mielőtt el kell menned. -igen gyakorlottan csinálják, azt meg kell hagyni. Gondolom neki sem ez az első alkalma, hogy ágyba kerül egy estély alkalmával.
-Megbeszéltük. -csókolom meg alaposan, majd álomra hajtjuk a fejünket.

Halk kopogásra ébredek, és egy pillanat erejéig azt sem tudom, hogy hol vagyok. A fejem felett vörös baldachin takarja ki a plafont, a mellkasomon valakinek a feje pihen. Érzem, hogy mocorog, és szép lassan visszatérnek a tegnap este emlékei. Caroline, igen, ez volt a neve... és milyen kellemes társaság volt.
-Köszönöm Hanna. -mondja halkan, hogy az ajtó előtt álló cselédje hallja csak rajtam kívül, majd felnéz rám. A szemei megigéznek, valamint hozzám simuló meztelen teste, puha keblei is igencsak ébresztő hatással vannak rám. Átkarolom és fölém húzom, majd hosszan megcsókolom...
Másfél órával később éberen, kielégülve, és pihegve rogyok le mellé az ágyra. Átfonjuk egymást a végtagjainkkal, test a testnek simul. Az ő arca is kipirosodott, csodás mosollyal néz rám, szemében a mostanra lecsitított tűz hamvai lobognak még egyet-kettőt. Megcsókolom, hosszan, alaposan, de nem hevesen, mint az aktus előtt. Csak egy egyszerű, nyugodt csókot kap, a vonzalom és a hála kifejezésére.
-Micsoda?! Hogy ott?! Hogy ő?! Hanna! -hallom egyszer csak Caroline édesanyjának hisztérikus hangját. Van egy igen erős sejtésem, hogy valamelyik szolgáló látott minket elvonulni, és most jelentette. Caroline is megdermed, az arcán egy pillanatra ijedtség suhan át, de hamar eltűnik.
-Azt hiszem, tudomást szerzett rólunk. -mondja halkan.
-Valószínűsíthetően. Mi legyen? -kérdezem higgadtan. Nem segítene, ha bepánikolnék.
-Feltételezem mindketten el akarjuk kerülni a kellemetlen következményeket, jól sejtem?
-Igen, valahogy nincs kedvem ahhoz, hogy édesanyád kasztráljon.
-Ahogy a pletykák kereszttüzét is el szeretnénk kerülni. Akkor egyetlen megoldás van, ha beleegyezel.
-Számomra is úgy tűnik. Biztosan ezt akarod? -kérdezem, mert tudom mire gondol.
-Az elmúlt tizenkét óra fényében? Biztosan. -válaszolja, és megcsókol.- Ha minden jól megy, Hanna nyer nekünk pár percet. Az alatt fel kéne készülnünk.
Gyorsan nekiállunk elrendezni a dolgokat, és felkészülni a találkozásra. Közben a fülünk nem kerüli el, hogy Lady Laros tovább rikácsol.
-Idefigyelj te hibbant leányzó, ha nem engedsz fel azonnal úgy kirúgunk, hogy a lábad nem éri a földet! Nem érdekel, hogy mit parancsolt neked Caroline, tűnj a szemem elől te lotyó! Ezzel a tettével úgyis kihúzta a gyufát, úgyhogy lehet nem fog érdekelni, mennyire a kegyeiben vagy! Most legalább megtanulja, hogy ő sem tehet meg akármit! -hirtelen csattanás hallatszik, ha jól sejtem, felpofozta Hannát. Carol arca idegesen összerándul, de higgadt marad.
A léptek egyre közelednek, és amikor már csak pár méterre lehet Carol kinyitja az ajtót, és kéz a kézben kilépünk. Én fel vagyok öltözve rendesen, ő viszont csak a lepedőt csavarta a teste köré, noha még így is átsejlenek a bájai kihegyesedései. Lady Laros egy pillanatra visszahőköl, ahogy a mögötte csendben lépkedő Lord Laros is, noha az ő arcáról nem igazán olvasható semmi sem.
-Apa, anya, ezennel bemutatom nektek a szeretőmet, Lord Rupert De'lavit. -mondja határozott hangon.
-Uram, hölgyem. -hajolok meg. Látom, hogy a Lord halványan elmosolyodik, ő már érti, mire megy ki a játék.
-Mégis mi a fenét képzeltek ti ketten?! Mit gondolsz, valami olcsó lotyó vagy, hogy egyetlen éjszaka után a szeretőddé válik?! Elegem van a buja kalandjaidból, megmondtam, hogy ha még egyszer ágyba bújsz valami szerencsét...
-Magdolna! -csattan fel határozott hangon Lord Laros.- Az egy dolog, hogy meggondolatlan módon lejáratod a lányunkat ifjú szeretője előtt...
-Mi az hogy a szeretője?! -sikít fel, de férje válaszra sem méltatja.
-de azt nem tűröm, hogy a vendéget szídd! Robert, kísérd feleségemet a hálószobájába, és zárd rá az ajtót addig, amíg másképp nem rendelkezem. Ez a viselkedése nem megengedhető. -néz rá az inasra, aki a földszinten van. Feltételezhetően ő volt az, aki beköpött minket.- Ti pedig kérlek gyertek velem a dolgozószobába.
-Igen, apám. -felel Caroline, és követjük. Amikor elhaladunk Hanna mellett látom, hogy az arca egyik fele piros, tényleg felpofozták.
A dolgozószobába érve Lord Laros lehuppan az egyik kanapéra, mi vele szemben foglalunk helyet, még mindig egymás kezét fogva.
-Nem gondoltam, hogy ilyen jól fogjátok lereagálni anyád hisztériáját. Kérlek Rupert, bocsáss meg neki. -válaszra nyitnám a számat, de nem hagy szóhoz jutni.-[color=#800000] Ami viszont ennél is fontosabb, hogy komolyan gondoljátok-e, amit mondtál leányom?
-Igen. Tényleg a lánya szeretője szeretnék lenni.
-Ahogyan én az ő szeretője akarok lenni.
-Miért? -teszi fel az egyszerű kérdést. Egy pillanatig nem tudom, mit válaszoljak, majd úgy döntök, őszinte leszek.
-Nem akarok hazudni uram. Caroline gyönyörű és vonzó hölgy, bájai és tehetsége elnyerték tetszésemet... -kezdek bele, és látom, hogy közbe akar vágni, így határozottabban, komolyabb hangnemben folytatom- mindazonáltal nem ez a fő érv amellett, hogy a lánya szeretője legyek. Noha nem kétlem, hogy a lányával egy idő után a testi vonzalmon kívül más is kialakulhat közöttünk, a szükség most nagyobb úr. Szükségünk van egymásra, hiszen a felesége kirohanása, és a botrány, hogy miután elutasítottam fiatalabb lánya kezét, ágyba vittem az idősebbet csak úgy kerülhető el, ha azt mutatjuk, hogy szándékunk komoly. Tettünk mindkettőnkre nézve megalázó lenne, ha kimerülne egyetlen éjszaka és reggel alatt. Így hát úgy döntöttünk, kapcsolatunk tovább fog tartani, hogy megmutassuk az embereknek, ez nem csak egy hirtelen fellobbanó, ostoba és udvariatlan szenvedély volt. -fejezem be mondandómat.
-Akkor jól sejtettem. Ebben az esetben kössünk egy üzletet.
-Egy üzletet? -kérdem érdeklődve.
-Igen, egy üzletet. Legyenek szeretők, hirdessék ki nyugodtan, viseljék büszkén. Én pedig ezt támogatni fogom, hogy ne azt lássák, hogy szembe mennek a családdal. Sőt, mi több, hajlandó vagyok felkarolni magát Rupert. Támogatom az üzleteit, bemutatom fontos embereknek, segítek magának kilábalni a helyzetéből. Maga még fiatal, úgyhogy kap... lássuk csak, kap öt évet arra, hogy a segítségemmel felemelkedjen az én szintemre. Ha sikerrel jár, akkor odaadom önnek Caroline kezét, persze csak ha ti is akarjátok. Ön és leányom ekkor még fiatal lesz, én pedig már úgyis idősödöm, öt év múlva illő lesz a visszavonulásom. Tehát amennyiben elveszed öt év múlva a lányomat én átadom neked a stafétát, vele minden üzletemet és befolyásomat. Én a vagyonom egy részével és feleségemmel majd leköltözöm a Tengerfoki nyaralónkba, és szépen eléldegélünk majd hátralévő éveinkben.
Az ajánlat annyira jó, hogy nem tudom elutasítani. Ha idő közben mégis megbánnám, hát elég lesz megszakítanom a kapcsolatomat Carolinenal.
-Rendben van, áll az üzlet. -nyújtom kezemet, ám ő még nem szorítja meg.
-Még valami. Amennyiben Carolinet idő közben teherbe ejti, ön elveszi feleségül.
-Ez csak természetes. -mondom, és ezúttal megszorítja a kezemet.

Pár óra múlva ott állok újdonsült szeretőmmel a villám halljában, kéz a kézben, és éppen arra készülök, hogy átessen a tűzpróbán.
-Carl, kérem hívja össze a teljes személyzetet. -mondom testőrségem fejének.
-Igenis uram. -bólint, és elmegy, hogy összetrombitálja a társaságot.
-Bocsáss meg édesem, de nem egy hatalmas társaság, és a lakás sem akkora, mint a tiéd. -mondom szégyenkezve.
-Ugyan, nem probléma. -mosolyog rám, és egy pillanatra megszorítja a karomat.
Pár perc múlva mindenki ott van, és sorra bemutatok neki mindenkit.
-Ő itt Lady Caroline, Lord Laros leánya, és egyben a szeretőm. Mostantól ő is a házhoz tartozik, úgy bánjatok vele, mint ahogy velem bánnátok. -jelentem ki. Embereim meghajolnak és szép lassan mennek a dolgukra. Egyedül Bart, a szakács marad ott.
-Ne haragudjon uram, de ha már vendégünk van akkor muszáj megkérdenem hogy mit kíván a nagyságos asszony étkezni?
-Kisasszony. Egyelőre nem vagyok asszony. Ami pedig az ételt illeti, lepjen meg valamivel. -mosolyog a szakácsra.
-Értettem, és bocsásson meg kisasszony. Még annyit megkérdeznék, hogy van-e valami étek, amit nagyon nem szeret, vagy amitől beteg lesz?
-A mandula nem tesz jót a hasamnak, valamint a gombák sem a kedvenceim.
-Köszönöm. Akkor el is mennék a dolgomra. Mikorra kívánják az ételt?
-A szokásos időpontba, hogy ne zavarjuk meg Angie napirendjét.
-Természetesen uram, úgy lesz. -hajol meg, és elvonul.
A következő fél óra azzal telik el, hogy körbevezetem szeretőmet a villában. Szép sorban megmutatom neki a helységeket, elmagyarázva, hogy melyikben ki lakik, vagy mi van. Az alkalmazottak szobáit nem zargatjuk, ahogy a könyvtárba sem megyünk be, mert ott éppen Angie tanul.
-Szóval ez a fürdőszoba. Amennyiben kívánod szólok Marienek, hogy készítsen elő egy fürdőt a számodra.
-Elfogadom, amennyiben velem tartasz. -mondja, és szabad kezével végigsimítja az ágyékomat. A reggel óta ébredező vágy ismét fellobban bennem, és ezzel a tekintetemben nézek a szemébe.
-Ha így óhajtod. Amíg elkészül megmutatom a hálószobámat, illetve hálószobánkat, amennyiben megfelel.
-Tökéletes. -feleli, én meg megcsókolom.

-Uram és kisasszonyom, bocsássanak meg a zavarásért, de húsz perc múlva ebéd, és megkértek, hogy erre figyelmeztessem önöket. -hallom egy óra elteltével Marie hangját a fürdőn kívülről.
-Köszönöm Marie, azonnal megyünk. -felelem. Megsimogatom Caroline fejét, mely a mellkasomon pihen, ő meg felnéz rám.
-Biztos jó lesz így?
-Mire gondolsz?
-Alig ismerjük egymást, és azt tervezzük, hogy örökre egymáshoz kössük az életünket.
-Hazudnék, ha azt mondanám, ez engem sem aggaszt. De egyelőre igen kellemesnek találom a társaságodat, és bízom abban, hogy mire a testi élvezetek veszítenének vonzalmukból találunk egymásban mást, ami egymáshoz köt minket. Ami azt illeti igen kifinomult, kedves, és intelligens hölgynek látlak, és ez máris vonzóvá tett téged. -érzem, hogy jól esik neki ez az őszinte és kedves válasz.
-Köszönöm. Igazad van, benned is van jó pár dolog, melyet képes lennék megszeretni... csak még annyira új ez az egész. Ráadásul most még a húgoddal is találkoznom kell...
-Ne aggódj, nem lesz vészes. Ami pedig azt illeti, ha szeretnéd lehetünk kicsit távolságtartóbbak, csak úgy gondoltam, megmutatom neked az otthonomat.
-Nem, semmi esetre sem akarod több távolságot. Az csak rontaná a helyzetet. Ha megfelel akkor inkább beköltöznék hozzád, úgy legalább gyorsabban megismerhetjük egymást.
-Nekem tökéletesen megfelel. Ellenben lassan keljünk ki a vízből és menjünk le, mielőtt Angie ránk töri az ajtót. -mosolygok rá.

Az étkezőt még sosem tapasztalt csend lepi be, mikor húgom észreveszi Carolinet.
-Szóval ő lenne a szeretőd. -jegyzi meg élesen.
-Így van. Remélem jól ki fogtok jönni egymással, mert ez igen fontos lenne nekem. -mosolygok rá, és ezzel el is van intézve. Egyelőre, mivel biztos vagyok abban, hogy lesznek összetűzéseik.- Caroline mostantól itt él velünk a lakásban. Figyelj oda arra, hogyan viselkedik, mert lenne mit tanulnod tőle.
-Eeeeeeh... -húzza el a száját, és éppen reagálnék, amikor Carl Ragosh megjelenik a kezében egy levéllel.
-Bocsásson meg uram, ezt elfelejtettem odaadni önnek a szeretője érkezése felett érzett örömöm miatt. -mondja, és átnyújtja a papirost. Gyorsan kinyitom és átfutom.
-Ne haragudjatok, de nélkülem kell étkeznetek. -mondom fakó hangon, és elsietek. Caroline utánam jön, megragadja a karomat, másik kezével megsimítja az arcomat, és aggódóan néz rám.
-Mi történt kedvesem?
-Akelisz, a családunk testőre és végrehajtója éppen egy feladaton van, ahol megtámadták. Nem csak nekem dolgozik ezúttal, hanem egy kisebb társaságnak, és emiatt gyűlést hívtak össze. Haladéktalanul Akroszba kell utaznom.
-Veled tartok. -mondja határozottan. Egy pillanatra mérlegelem a dolgot, de miért is ne? Társaságnak kiváló lesz az útra, és így is jobban megismerjük egymást.
-Rendben, de a gyűlésre...
-Tudom, tudom, a gyűlésre nem megyek majd be. Addig majd szétnézek a piacon, vagy tudom is én. Ti férfiak és az ügyeitek... talán jobb is nekem, ha nem tudom őket. -mosolyog rám, én meg nem tudok ellenállni neki, visszamosolygok.
-Talán. -mondom és lehajolok, hogy egy csókot hintsek ajkaira.