Egy átlagos nap Ranmaru Világában

- Üdvözlöm Ranmaru Világában- álltam fel mosolyogva, mikor belépett egy hölgy a boltba- Miben állhatok szolgálatára kegyednek.
- Talán kezdhetnéd azzal, hogy kevésbé vagy nyálas- szólt oda Senhime, aki éppen egy üveg vitrint tisztított le egy ronggyal.
- Kérem nézze el munkatársam modortalanságát, még új a városban – próbálom menteni a menthetőt, miközben megállás nélkül mosolyt erőltetek az arcomra.
A nő láthatólag meglepődött a nem meg szokott fogadtatáson, de végül szó nélkül hagyta és előadta kívánságait:
- A fiam leverte az egyik fali lámpánkat, úgyhogy szükségem lenne egy másikra. Lehetőleg gyerek biztosra- tette hozzá.
- Természetesen, Lia- fordultam hátra- Megmutatnád a hölgynek kérlek a Falilámpákat? Én a Jakobsokat ajánlanám, ők a legmasszívabbak.
- Kérem fáradjon erre – lépett oda Lianara, hogy elvezesse hölgyet a kívánt portékákhoz, én pedig Sen mellé léptem, aki láthatólag épp végzett a takarítással.
- Elég sokáig tartott.
- A harcművészeteken kívül nem sok mindenhez értek- vonta meg a vállát- Be kell érned ezzel.
- Tudom, hogy jó vagy abban, de lehet nem ártana némi civil képességet is elsajátítanod. Elvégre nő vagy, illene már ilyeneket tudnod- amint kimondtam rájöttem, hogy nem kellett volna.
- Hogy micsoda?! – hördült fel Sen és egy ér veszélyesen dagadni kezdett a homlokán.
- Öhm, tudod nem úgy go-gondoltam- hebegek halálfélelmemben, és ártatlanul felemelem mindkét kezem.
- Mégis hogy gondoltad? – Kérdezte meg szokott fagyos hangján, és ekkor már sejtettem, hogy nagy a baj.
- Hát tudod, ha egyszer lesz egy férjed – próbálom magam kimagyarázni-, akkor főzni kell rá, meg varrni és hasonló.
- Nem keresek olyan férfit, aki ilyen nőre vágyik – vonta meg ismét a vállát. Vajon sikerült magam kimagyarázni?
- Huh- fújom ki magam-, hátravinnéd kérlek azt a pár dobozt? Megtenném magam is, de itt kell lennem ha vásárló jönne.
- A tolvaj és a kifogásai – mondja félhangosan, miközben elindul a dobozok felé.
- Lehet, hogy te nem olyan férfira vágysz, de nem hinném, hogy bárki vágyna olyan nőre mint te – mormogom az orrom alatt bosszúsan, és hirtelen valami a tarkómnak csapódik, mire kis híján előre esek. – Mi a…?- fordulok hátra, de Senhime rögtön a mellkasomra ugrik, majd a padlóhoz présel, miközben egy birkózó fogással szorítja a karomat.
- Mit mondtál már megint? – kérdezi kegyetlenül, miközben egyre jobban szorítja ki a karomat.
- Kopogok, kopogok – ütöm a földet, jelezve neki, hogy feladom, de láthatólag nem érdekli.
- Milyen szavak hagyták el megint a tolvaj száját?- csavarja tovább a karomat.
- Semmi, csak a torkomat köszörültem!- próbálok szabadulni,de esélytelen.
- Oh, hát megköszörülöm én neked – és máris érzem, ahogy pozíciót vált és elkezd fojtogatni. Ekkor nyílt az ajtó és belépett egy fiatal nő a boltba.
- Üdvözlöm Ranmaru VilAGH- próbálom mondani, de Sen egy hirtelen mozdulattal rászorít még a nyakamra, mielőtt elenged és visszatér a pakoláshoz.
- Mélységes bocsánatáért esedezem- hajolok meg a frissen jött vásárló előtt, de ő csak nevet.
- Semmi baj Ryu, ezért szeretem ezt a helyet- feleli vidáman-, mindig élettel teli, irigyellek hármótokat.
- Hát élet az biztos hogy van – dörzsölöm fájós karomat- de abban nem vagyok biztos, hogy irigylésre méltó lenne a helyzetem. Miben segíthetek Kamil? – térek vissza eladói hangnememhez.
- Szeretnék egy új díszterítőt. Lehetőleg narancs színűt. Tudnál valamit javasolni?
- Persze szívesen segítek …– ekkor belépett ismét Lia, egy Jakobs lámpával a kezében, őt pedig az első hölgy kísérte.
- mint mondtam, ez a lámpa, akár három gyerek súlyát is képes kell hogy legyen elbírni. Ha pedig nem, akkor hozza vissza, mi pedig visszatérítést adunk. Helló Kamil- köszönt Lianara törzsvásárlónknak.
- Lia- intett Kamil
Míg Lianara a kasszát intézte, addig én megmutattam választékunkat Kamilnak, aki ki is választott egy gyönyörű és viszonylag drága terítőt. A nap további része is hasonló hangulatban telt, majd végül Ran bejött, megköszönte a minapi munkánkat és kifizetett minket.

-Kö-kö-köszönjük a vásárlást – hebegte Senhime, miközben a vásárló elhagyta a boltot, majd hirtelen mozdulattal felém hajított egy gömb alakú papírnehezéket- Hogy kényszeríthetsz engem erre TOLVAJ?!- fakadt ki ismét.
- Sen, ezt már az előző hisztiknél is megbeszéltük…- nézek fel a könyvemből és egy laza mozdulattal elkaptam a felém repülő tárgyat- Meg kell tanulnod normálisan nő módjára beszélni az emberekkel és erre nincs is jobb lehetőség, mint itt a boltban eladóként- magyaráztam, közben kényelembe helyeztem magam a kedvenc székemben és feltettem a lábam az asztalra- Hiába vagy te a legerősebb harcos, ha szavakkal nem tudsz kiállni saját magadért, sőt észre kell venned, ha valaki át akar verni és hamis információval ellátni a csata helyszínéről. Gondolj bele milyen borzasztó lenne, ha rossz helyre mennél és lekésnéd a csatát- beszéd közben leveszem Senhiméről a szemem és visszatérek olvasnivalómhoz.
- RYU!- csap mindkét kezével az asztalra- Én esküszöm, hogy…
- Ja,ja,ja, a beleimet a nyakam köré tekered és azzal fojtasz meg, tudom, tudom, már mondtad párszor- legyintek a kezemmel, miközben a könyvet bújom.
- AAArrrgh- hallottam, ahogyan Senhime dühe egyre fokozódik és már szinte vadállatiasan morog-, te utolsó sárkányfattyadék, esküszöm hogy…
- Üdvözlöm!- kiáltott fel hirtelen Lianara, mikor belépett egy vendég a boltba- Miben állhatok szolgálatára, uram?
- Liaaaa- szólalok meg hangosan, fel sem nézve.
Lianara nyelt egyet, majd folytatta:
- Pontosabban… kérem forduljon eladónkhoz- mutatott Senhime felé-, aki segíteni fog a megfelelő választásban.
- Kérem bocsásson meg majd neki, ugyanis éppen betanítjuk- közben lustán lapoztam egyet.
Közben megint nyílt az ajtó és belépett rajta a kézbesítő.
- Ryusoke!- kiáltott fel a postás gyerek- Leveled jött az elf világból!
- Micsoda?!- pattantam fel hirtelen- Mit mondtál Timi?!
- Leveled jött az elfek világából!- és közben elkezdett lengetni egy viharvert borítékot.
Elsétáltam az aszal mellett, és odasiettem Timihez, miközben erősen belecsíptem Senhimébe hátulról és néhány keresetlen szóval visszaküldtem dolgozni.
- Parancsolj- néhány érmét helyeztem a kézbesítő kezébe és vadul bontogatni kezdtem a levelet, miközben hallottam, hogy Senhime munkához látott. Amint megpillantottam az első levelet, tudtam hogy édesanyám írta.

Kedves egyetlen Ryukám, úgy hiányzol! Édesapád oda volt a hírtől hogy máris vérdíj került a fejedre, de én végtelenül aggódtam. Ugye nincs semmi bajod? Eszel rendesen? A szárnyaid alatt is megmosod magad? Jaj, úgy aggódom értem és alig várom, hogy lássalak téged. A kezem is úgy remeg, hogy alig bírok írni. Apád elintézte a portálőrökkel, hogy átengdjenek téged, illetve a leányzóval is mindenképp találkozni akar, aki segített a vérdíjban, illetve én örülnék ha Lianarát is elhoznád, ha már ilyen jóban vagytok. Már annyira remeg a kezem, hogy többet nem is tudok írni. Gyertek miharabb.
Szerető Édesanyád, Suzume

Ui: Bocsáss meg fiam, muszáj volt elolvasnom mit ír eme gyönyörű hölgy, mit ír. Tudod a szakmám ártalmai. Nah mindegy, gratulálok életed első vérdíjához. Büszke vagyok rád. Akkor miharabb!

Kénytelenül is elmosolyodtam apám információ hálózatán. Hiába jöttem át egy másik világba még így is mindent tud rólam. Miután végigolvastam a levelet többször is fülig érő szájjal  felnéztem belőle, hogy aztán Senhime cápamvigyorával találkozzam.
- Úristen Sen, megenni akarod a vásárlót, vagy eladni. Nah, hagy segítsek- mondom vidáman, aki a hirtelen váltáson kicsit meglepődve egy drágább díszt választ, mint amit Sen javasolt neki.
Miután elhagyta a boltot, Lianara odalépett mellém és kíváncsian ránézett a kezemben tartott levélre.
- Milyen hírt kaptál, ami ennyire feldobott?
- Egy csodálatosat- mondom csillogó szemmel, miközben máris az utazást tervezem a fejemben és közben ránézek Senhimére, aki épp leroskadt egy székbe. Nem neki való az effajta szereplés- Mit szólnál ha…- de megakadok közbe, mert Ran belép a boltba.
- Nah, milyen volt a biznisz Ryu?
- Csak a szokásos, viszont lenne egy kérésem hozzád – váltok témát gyorsan.
- Kérés?- lepődik meg Ran, miközben az aznapi fizetségünket vette ki az erszényéből.
- Igen- bólintok hatalmas boldogsággal az arcomon- Szeretném elvinni a lányokat egy utazásra…

Eszeveszetten rohangáltam vásárlóról vásárlóra a boltban:
- Igen uram, máris.
- Azonnal hozom.
- Bocsásson meg, sietek.
- Azt ne piszkálja legyen szíves.
- Sen, hozd már!
Iszonyatosan nagy forgalom volt ma. Legalább öten hatan bent voltak folyamatosan, ha egy elment, kettő jött a helyére. Én és Lianara intéztük a vásárlókat, illetve a kasszát, míg Senhime pakolászott, vagy a raktárból hozott elő dolgokat.
- Éhes vagyok- panaszkodtam Liának, miközben éppen a visszajáró ezüstöket számoltam- egész nap, nem ettem semmit.
- Én is Ryu, és fáradt is, de hajtás van. Köszönjük a vásárlást- búcsúzott el egy vevőtől-, látod?
- De éheeeees vagyok- nyavalyogtam-, itt a visszajáró uram- váltottam fel az aranyat-, viszlát és köszönjük a vásárlást, remélem máskor is minket választ. Szólva Lia, éheeeeeeeees vagyok- hirtelen egy erős kéz markolt az ingem hátuljába,  majd egy kisebb rántásnak köszönhetően farkas szemet néztem Senhimével.
- Tolvaj, ne nehezísd meg a dolgot- fenyegetett Senhime, és észrevettem, hogy néhány izzadság csepp folyik le az arcán, sőt még a haját is összefogta, amit még egyszer sem láttam tőle. Biztosan ő is kivan ettől a nagy hajtástól.
- Bocsi, bocsi- emelem fel védekezően a kezem-, tudod a férfiak nyűgösek mikor nem kerül semmi a bendőbe, de próbálkozom, próbálkozom.
- Mennyibe kerül ez a gyertyatartó?- nézett körül valaki.
- Megyek azonnal- intettem neki, majd egy könnyed mozdulattal leszedtem magamról Senhime kezét, megsimogattam a fejét, majd odaléptem a vásárlóhoz.
- Oh uram, ez egy alsó kategóriás dísz, nem is értem, miért van még a boltban. Ugyanis ahogy elnézem önt, nem a rossz minőségű vagy olcsó tárgyakat keresi- utalok igencsak díszes öltözködésére- ezért szeretném inkább, eme kovácsolt vas tartót javasolni. Az ára valamicskével magasabb, mint az előzőnek, de biztos vagyok benne, hogy a vendégei el lesznek ragadtatva ettől a csodálatos berendezéstől- elégedetten figyeltem, ahogyan a tekintete elkalandozik és fontolóra veszi a drágábbik dísz vásárlását- Nos, és ha már ilyen értékes gyertyatartót választ, akkor ahhoz elengedhetetlen az értékes gyertya- majd odébb lépek és megmutatom neki a kiváló minőségű gyertyáinkat, miközben ránézek a lányokra, hogyan boldogulnak.
Lianara egyszerűen hihetetlen. Egyszerre két vásárlóval beszélget felválta, ugrál közöttük és gond nélkül vált témát azonnal. Az arca szinte kivirul, ahogyan beszél velük, tele van élettel és energiával. Látszik rajta, hogy szereti ezt csinálni. Senhime, meg hát… Senhimül. Éppen kettő hatalmas dobozt cipel, amik közül én egyet alig bírnék megemelni. Viszont be kell valljam nagyon csábítóan néz ki összefogott hajjal. Kiemeli a nőies nyakát, amit eddig még sosem láttam rendesen a leomló haja miatt és ez egy teljesen új kinézetet kölcsönöz neki. De nincs idő nézelődni! Vár a munka!

- Azta… Ez aztán fárasztó nap volt- hullok le a kedvenc székembe, miután az utolsó vásárló is elhagyja a boltot- Volt már valaha ekkora forgalom?
- Szerintem még nem- válaszol Lianara boldogan- Apa biztos oda lesz az örömtől, hogy mekkora bevételt csináltunk.
- Jah, igen, csodálatos- mondom fáradtan, majd Senhiméhez fordulok- Köszi a nehéz munkát Sen. Bocsánat, hogy rád maradt a pakolás, de egyszerűen túl sokan voltak.
- Nem fontos, szeretek pakolni. Ez is csak egy edzés- vonja meg a vállát.
- Akkor jó- dőlök hátra és nézek fel a plafonra- Amúgy nagyon jól áll neked  a lófarok.
Ekkor lépett be Ranmaru a helyiségbe.
- Na mi a helyzet fiúk lányok- csapta össze a tenyerét- Hogy ment a biznisz?
- Hatalmas tömeg volt- állok fel és kezet rázok vele- De hála ennek a gyönyörű, elragadó és lelkes eladóhölgynek, illetve a csinos, kitartó és izmos raktárosnak, gond nélkül megoldottuk. Bár szó ami só, nagyon fárasztó nap volt, rengeteg haszonnal- hajolok közel és kissé megrázom az erszényemet, hogy lehessen hallani a csilingelést- Egy kis bónusz a lányok kiváló teljesítményéért lehet kijárna nekik, de akkor én kihagyva érezném magam- folytattam tettetett szomorúsággal-, szóval ha már ők kapnak, lehet nekem is kijárna- nézek rá ártatlanul, mire Ran felnevet.
- Hát meglátom mit tehetek az ügy érdekében Ryu- majd átad nekem és Senhimének egy-egy szütyőt
- Köszönjük szépen- veregetem meg a vállát- Sen, megyünk haza?
Senhime mélyen meghajol, hogy megköszönje a fizetséget, majd az ajtó felé indul:
- Gyere Ryu, menjünk haza, fáradt vagyok.
- Jövök már- de akkor valami hirtelen eszembe jut- Azt mondtad Ryu?!
De addigra már elhagyta a boltot.

- Köszönöm  Lia- értékeltem, ahogyan Lianara letette az asztalomra a finom gőzölgő teát, majd töltött nekem egy pohárral.
Ez a nap is úgy telt, ahogyan szokott. Hárman dolgoztunk Ranmaru Világában, én a kasszánál, Lianara az ügyfeleknél és Senhime pedig a raktárban. Meglehetősen nyugodt napra sikeredett, alig egy tucat vásárló volt, a bevétel elhanyagolható, és pakolni sem kellett túl sokat. Ez meg is kérdőjelezett egy dolgot. Senhime haja megint össze volt fogva a munka alatt. Eddig csak akkor került lófarokba, mikor nagy hajtás volt és megizzadt a sok cipekedés alatt, de mostanában ez megváltozott. Szinte minden nap így hordja, valami oknál fogva.
- Mit gondolsz, lesz-e még vásárlónk?- fordulok Lianarához, aki éppen leült az asztalommal szemben.
- Nem hinném, körülbelül fél óra és zárunk, ilyenkor már nem jön senki- és közben belekortyolt teájába.
- Ma nem kaptunk túl sok embert- húzott oda hozzánk egy széket Senhime.
- Nem lehet mindig hajtás- vonom meg a vállam- A múlt heti rajzás óta, nem jönnek túl sokan. Bizonyára bevásároltak akkor.
Csendben szürcsölgettük tovább italunkat élvezve az üzlet csendjét és nyugodtságát.
- Hátra megyek, összeszedem a papírokat és elkezdek készülődni a záráshoz- itta ki csészéjét Lia, majd felállt az asztaltól és hátrasétált.
- Rendben- majd figyelemmel követtem a finom csípő rengését, míg az el nem tűnt a látómezőmből. Airaliszra, hogy bírom én ez a nő mellett épp ésszel. Mióta visszatértünk abból a küldetésből, de főként mióta Sen bevezetett a testek és vágyak okozta gyönyörbe, azóta érzem hogy felébredt bennem valami állatias. És ennek az állatnak semmi köze a bennem lakozó sárkányhoz…
- Nem unod az itt lévő munkát?- fordultam Senhiméhez, megpróbálva elvonni a gondolataimat, de ez csak félig sikerült. Azonnal eszembe jutott Az Éjszaka…
- Nem- válaszolta egyszerűen, nem zavartatva magát, teáját szürcsölgetve.
- Csak mert, tudod, ez nem igazán egy adrenalin tárház, és a harcászkodáshoz semmi köze annak, amit itt végzünk.
- Tudom- vonta meg a vállát- De ezért járok el kocsmákba esténként, vagy az Arénába, vagy valami férfihoz.
Az utolsó mondatrésznél hangosan felszisszenek, ő pedig kérdőn felvonja a szemöldökét.
- Valami baj van, Tolvaj?
- Öhm, nem, csak nehezen tudlak elképzelni csábítás közben- habogok.
- Nem is kell elképzelned. Már láttál- feleli természetesen és ki üríti poharát.
- Mindenki másnál csak ennyit csinálsz?!- lepődök meg.
- A férfiak végtelenül egyszerű teremtények. Ha egy nő közeledik feléjük, kifejezi szexuális igényét, akkor sosem fognak visszakozni.  Sosem.
- Ez elég érdekesen hangzik…
- Te sem visszakoztál túl sokáig, ha jól emlékszem- húzódik gonosz vigyorra a szája.
- Fáradt voltam, meggyötört, és…- próbáltam mentegetőzni.
- Ééés?
- És nézz magadra- sóhajtottam egyet-, megértem a férfiak miért nem visszakoznak mikor közeledsz feléjük.
Meglepődést vélek felfedezni az arcán? Nehéz megmondani egy olyan elfnél, akit még nem láttam se csodálkozni, se elképedni. De egy dolog biztos.  A kijelentésem után beállt egy kisebb szünet a beszélgetésbe.
- Első próbálkozáshoz képest, meglepően jól használtad lándzsádat- törte meg a csöndet Senhime, én pedig sikeresen félrenyeltem teám utolsó cseppjeit és majd megfulladtam ültő helyemben.
- Ennek örülök- felelem kínosan, mire végre sikerül megemberelnem magam és visszanyernem szabad légzésem.
- Most mi bajod? Megdicsértelek.
- Hát nem tudom, hogy ezt dicséretnek lehet-e felfogni…
- Fogd fel ahogyan akarod…- mondta sértődötten, majd felállt és hátrament a raktárba.
- Add Airlaisz, hogy ne minden nő ilyen legyen- tettem össze a kezem.
- Milyen Ryu?- lépett be a boltba Ranmaru- Csak nem gond van az elragadó hölygekkel?
- Dehogy van, csak egy kézikönyv kéne melléjük.
- Hahaha- röhögött fel Ran- Sajnos mindegyik mellé másik kéne. Mindegyiknek más őrültsége van és ránk férfiakra vár a kaland, hogy megfejtsük kinek milyenje van.
- Apa!- szaladt be a szobába Lianara és ölelte meg édesapját.
- Kicsim!- ölelt vissza- Minden rendben?
- Persze, bár nem csináltunk túl nagy profitot. Kevés a vásárló.
- Előfordul, édesem, de ettől függetlenül azt hiszem ki kell fizetnem a két hónap alkalmazottját.
- Köszönöm uram- hajolt meg Senhime hálája jeléül.
- A nap fénypontja- örvendeztem,  készségesen elfogadtam aznapi fizetségemet, majd elbúcsúztam és Senhime után iramodtam, aki már el is hagyta az üzletet.
- Merre mész?- zárkoztam fel mellé.
- Egy kocsmába.
- Verekedni vagy hódítani?
- Ebben a sorrendben- mosolyodott el.
- Csatlakozhatok?
Egy néhány másodpercig csendben maradt, miközben az arcán valami fura érzelem suhant végig. Szokás szerint ötletem sem volt mire gondolt.
- Felőlem…

- Airalisz, miért kellett neked a másnaposságot megteremteni?- szenvedtem reggel a boltban, még a nyitás előtt.
- Kellett neked annyit inni- dorgált meg Lianara- Elvileg felnőtt férfi vagy, hogy ihatsz hétköznap?!
- Ne olyan hangosan- fogtam a fejemet fájdalmamban- És pont azért ittam, mert felnőtt vagyok.
- Hát ez szerintem egyáltalán nem felnőtthez illő viselkedés. Mégis mit gondoltál?
- Hogy jó ötlet lesz…
- Nézd meg Senhimét, neki semmi baja, pedig vele mentél el- mutatott rá, amint éppen a kirakatba rakodja az új árukat
- Sen csak jobban bírja a piát…
- Nálad nem nehéz, tolvaj.
- Mégis mi a fene történt tegnap?- háborodott fel Lia.
Hogy mi történt? Végig vertük a fél kocsmát az történt. Bementünk, rendeltünk, leültünk, megittuk, rendeltünk megint, megittuk megint, Senhimére rányomultak, verekedtünk. Bár én maximum két- három embert rendeztem le, Sen szerintem bőven kétszer ennyit. És hogy utána mi volt? Hát mi?
- Nincs egy rendes férfi ebben a lepujban aki méltó lenne hozzám?!- kiáltott fel Senhime kihívóan, én pedig már alkoholos mámorban azonnal előre léptem.
- Dehogynem! Én az vagyok!
Majd enyhén ittas állapotban szájon csókoltam. Először meglepődött, de utána visszacsókolt. És azután? Azután egy hosszú éjszaka kezdődött…
- Lianara, hogy mi történt tegnap?- egy darabig csendben maradtam, majd megfontoltan válaszoltam- Tegnap a kocsmában egy hölgy energikus hangulatában volt, ami miatt néhány erősebb férfi bántani akarta. Ezt nem akartam hagyni, így megvédtem. Végül a hölgy meg akarta köszönni segítségemet, ezért meghívott néhány különlegességre, ami elrontotta a gyomromat…
- Ez elég érdekesen hangzik- kételkedett Lia- Tényleg ez történt Senhime?
- Nagyjából…
- Ühüm- nem igazán tűnt, mint aki meg lett győzve, de legalább nem kérdezősködött tovább.
- Remélem ma sem lesz sok vásárló…
- Hogy kívánhatsz ilyet?- nézett rám szemrehányóan.
- Nah Lianara, mindig keményen dolgozom, olykor, olykor megérdemlek egy szabadnapot.
- De akkor is!
- Jól van, jól van, megígérem, hogy keményen dolgozom- visszakoztam.
És így is tettem. Főleg, mikor egy különösen idegesítő vásárló tért be a boltba…

- És biztos benne, hogy ez a csipke terítő passzolni fog a fogasomhoz?- kérdezte meg már legalább ötödszörre a férfi.
- Igen uram, biztosíthatom, hogy tökéletesen fog passzolni- mosolyogtam nyájasan, mikor már legszívesebben pofán vágtam volna.
- De mi van ha nem megy a csillárhoz?- panaszkodott tovább.
- Azt nagyon könnyen megoldhatjuk, csupán egy új csillára van szükség, uram- udvaroltam.
- Mégis hogy képzeli?! Egy csipketerítő miatt vásároljak egy új csillárt?!- háborodott fel.
- Nos, ez nem az én döntésem, de én személy szerint szeretem, ha minden összhangban van. Ha már egy csipke terítőt veszem, akkor biztosra megyek, hogy a helyiségben mindennel harmóniában lesz. Ugyanis a harmónia végtelenül fontos- bólogattam és próbáltam fontosnak látszani- Ha valami diszharmónikus és elrontja az összképet, akkor azt Le-Kell-Cserélni! Ha a csillár rondít bele? Le-Kell-Cserélni! Ha a drága diófa szekrény? Le-Kell-Cserélni egy drágábbra, amit történetesen most akciós nálunk!
- Most, hogy mondja a ruhásszekrényem sem megy ehhez a terítőhöz- gondolkodott el.
- Látja? Akkor lépjen most!- gyerünk már te gyökér, hogy Guntar lépjen az arcodba vegyél valamit vagy takarodj!
El hesegettem a bajlós gondolatokat, majd mosolyt erőltettem ismét az arcomra.
- Nos?
- Kérem ezt a terítőt, azt a csillárt és egy mályvacukor színű fűzfa szekrényt.
- Pompás…

Kiraktam a zárva táblát, majd végre ledőltem a székembe. A lányok már elmentek, csupán én maradtam a boltban, hogy átvegyem a fizetségemet. Legalább a fejfájás alább hagyott már.
- Ah, Ryu, milyen napod volt?- lépett be Ranmaru vidáman a boltba. Még szép hogy vidám, nem neki kell az ilyen degenerált vásárlókkal foglalkoznia.
- Csodálatos Ran, csodálatos…- feleltem ironikusan- Reggel olyan másnapos voltam, mint még soha, majd megtalált a lehető legidegesítőbb, legfárasztóbb, legkukacoskodóbb vevő, mire eladtam neki egy csipke terítőt, és mellé még egy csillárt, meg egy szekrényt. De mire idáig eljutottunk legalább két rohadt óra telt el- roskadtam össze.
- Jól van, jól van- mondta Ran, miközben előkotorta aznapi bérem- Nesze itt van. Ha már másnaposan képes voltál dolgozni, akkor igazán megérdemled. Bár hálás lennék, ha munkanapok előtt nem vedelnél…
- Senhime- csak ennyit nyögtem ki.
- Aha, azok a nők mi?- vigyorodott el- Na nesze, itt van egy kis bónusz, vidd el ebből valahova.
- Kösz, de azt hiszem abba már belehalok…
Feleltem, miközben a markomba zártam a kis prémiumot, majd hazafelé vettem az irányt.

Két kis munkád, mivel hármas szinten írtad őket, 2*3*0,75 aranyat, azaz 4 aranyat és 12 ezüstöt termeltek számodra.